Emma napja van. | 2024.04.19

Harmadszor rendeznek dűlőfutást a villányi borvidék szőlőültetvényei között

2017-04-22 10:26:00

 Harmadszor rendeznek dűlőfutást a villányi borvidék szőlőültetvényei között április 29-én: a Palkonyáról induló rendhagyó sporteseményen résztvevők idén is 9,9 és 19 kilométeres táv közül választhatnak, a nevezőket gasztronómiai programok és finom borok is várják.

    Rechnitzer Szilvia szervező az MTI-nek elmondta: a helyi borászok támogatásával megvalósuló kezdeményezésen tavaly mintegy 360 futó vett részt, idén pedig rekordszámú - több mint 450 - versenyző regisztrált.
    A borrégió északi peremén fekvő településről induló versenyen a több száz méteres szintkülönbség leküzdése is fokozza a kihívást - fűzte hozzá.
    Rechnitzer Szilvia szerint az esemény remek alkalmat kínál a többi között a villányi dűlők, a Szent Bertalan kápolna, a Vylyan pincészet szőlőligetei és az országos kéktúra egy-egy szakaszának megismerésére.
    A futás mellett számos szórakoztató és gasztronómiai program, illetve nyitott pincék is várják a versenyzőket, a szurkolókat és az érdeklődőket Palkonyán.
    Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nevezni helyszínen is lehet: minden résztvevő pólót, oklevelet és "egy esztétikus, különleges minőségű" befutóérmet kap; a gyerekeket pedig ügyességi kötélpark is várja.
    A részletekről a www.dulofutas.hu oldalon lehet tájékozódni.