Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: közelíti Kínát és Oroszországot a muzulmán kihívás

2017-04-20 06:27:42

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint "van egyfajta közeledés" Kína és Oroszország között katonai és politikai téren a muzulmán mozgalmak ujgurföldi, illetve közép-ázsiai törekvéseivel kapcsolatban.

    A szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, hogy ez fejtörést okoz az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak.
    Hangsúlyozta: mindkét állam esetében kihívás, hogy a muzulmán népesség termékenységi rátája jóval nagyobb az országos átlagnál. Ráadásul az orosz fiatalok ma már nemigen mennek az Urálon túlra dolgozni, bármilyen jó fizetést ajánlanak is nekik - tette hozzá.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó