Emma napja van. | 2024.04.19

A tinik közül kilencen jutottak az elődöntőbe

2017-04-15 08:12:00

 Kilencen jutottak tovább a tinik korcsoportjából a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei szériájának pénteki adásából, amelyben csaknem 30 ifjú tehetség mutatkozott be.

    A Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész; Várdai István Liszt-díjas csellóművésszel és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotta zsűri minden tagja idén is egy-egy hegedű alakú szobrocskával közvetlenül továbbjuttathat egy a versenyzőt, akit az elődöntőben is szeretne látni.
    Szoborral jutott tovább három zongorista: Boateng Kármen Stephany, a csokonyavisontai lány az előző évad után már nemzetközi színpadokon lépett fel, de fontosnak tartotta, hogy itthon is ismét bizonyítson; Ungár Cecília, aki a játékával Balázs Jánost rögtön elvarázsolta és Magyar Valentin. A budapesti fiú már az első évadban is hegedűvel távozott, így a Virtuózok történetében ő az első, akinek már két hegedűszobra is van. Ugyancsak szobrot érdemelt Kis Radu hegedűs, aki Kolozsvárról érkezett és Bencze Máté szaxofonos produkciója. Ő nemcsak hegedűt kapott, játékával még Miklósa Erika szívét is elrabolta.
    A zsűritagok közös döntésével további négy versenyző jutott tovább: az elődöntőben bizonyíthat Kovács Bálint (blockflöte), aki szívesen lép fel nyugdíjasklubokban; Nyilas Gyöngyvér (marimba), aki megmutatta, hogy egy lány is csodálatosan meg tud egy ütős hangszert szólaltatni; valamint Nagy Zoltán Ferenc (klarinét), akit 12 éves korától keresztszülei nevelnek, de minden nehézség ellenére mindig mosolyog és Korossy-Khayll Csongor (hegedű). Ő először nem került be a továbbjutók közé, hiába harcolt érte Miklósa Erika, de végül egy versenyző visszalépése miatt Csongor is ott lehet a május 5-i elődöntőben.
    A felvételről sugárzott műsorban több ifjú tehetség is elvarázsolta Balázs János zongoraművészt, az egyik új zsűritagot. Várdai István csellóművésznek, a zsűri másik új tagjának pedig a versenyzők fellépései után többször is keresnie kellett a szavakat, annyira lenyűgözte őt több produkció.
    A műsorban egyébként nemcsak magyarországi településekről, hanem a határokon túlról is bekerültek versenyzők a válogatóba: felléptek Kolozsvárról, Nagyszalontáról és Nyárádkarácsonból érkezett zenészek is.
    Az idei széria műsorvezetői Bősze Ádám és új társa, Koltay Anna. A három korcsoport - kicsik, tinik és nagyok - válogatóit és elődöntőit felvételről láthatják a tévénézők.
    A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki és a nézők megszavazzák ki legyen a Virtuózok közönségdíjasa, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.
    Az MTVA sikeres komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét és fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.