Emma napja van. | 2024.04.19

Új bírósági végrehajtók tettek esküt

2017-04-13 16:51:36

Tizennégy újonnan kinevezett önálló bírósági végrehajtó tette le esküjét csütörtökön - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatala, jelezve azt is, hogy 2014 óta először bővül csoportjuk.

    Az újonnan kinevezett önálló bírósági végrehajtók kedden lépnek hivatalba - írták. Utaltak arra is, hogy az igazságügyi kormányzat és a végrehajtó kar hivatala az igazságügyi reform részeként írt ki pályázatot a 14 álláshelyre, amelyek betöltésével 188-ra emelkedik a testület létszáma.
    Idézték Szecskó Józsefet, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárát, aki hangsúlyozta: az igazságügyi kormányzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom növekedjen. Beszédében utalt arra, hogy ha a végrehajtás nem működik hatékonyan, netán kijátszható, az a bírósági döntésekbe vetett közbizalom gyengüléséhez, jogbizonytalansághoz, végső soron pedig a jogállamiság sérelméhez vezet. 
    A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a pályázati feltételek szigorodása miatt kizárólag magasan képzett, jogász végzettségű, többéves szakmai tapasztalattal, adott esetben tudományos munkával, nyelvtudással, illetőleg további felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek közül kerülhettek ki a pályázat nyertesei.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó