Auguszta napja van. | 2024.03.29

Lemondott az alabamai kormányzó, mert megsértette a kampányfinanszírozási törvényeket

2017-04-11 06:20:25

Bejelentette lemondását hétfő este Robert Bentley alabamai kormányzó, aki a kampányfinanszírozási törvények megsértése miatt hónapok óta támadások kereszttüzében állt. 

    A 74 éves Bentley lemondása előtt az alabamai törvényhozásban elismerte az egyik vádat. Ezt követően Ellen Brooks ügyész sajtóértekezleten közölte, hogy a kormányzó vádalkut kötött az ügyészséggel.
    Bentley a hivatalos dokumentumokban nem tüntette fel egyik nagy összegű kampányadományát, sőt a pénzt magáncélokra használta fel. Ezzel - az alabamai törvényhozás etikai bizottságának állásfoglalása szerint - megsértette a kampányfinanszírozásról szóló törvényt.
     A kormányzó, miután a törvényhozásban bűnösnek mondta magát, bocsánatot kért az állam lakosaitól. 
    A vádalku értelmében Bentleynek egy héten belül meg kell térítenie 37 ezer dollárnyi kampánypénzt, és - mivel eredeti foglalkozása bőrgyógyász - orvosként részt kell vennie 100 órányi közösségi munkában, továbbá soha többé nem indulhat közhivatalért. 
    Bentley utóda az eddigi alkormányzó, Kay Ivey, aki a déli szövetségi állam történetében a második női kormányzó lesz.
    A lemondott politikus két ciklusban volt kormányzó.