Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szombaton lesz a Gyermekvasút napja

2017-04-07 06:09:31

Szombaton ünnepli 69. születésnapját a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és a rendezvénnyel veszi kezdetét a kisvasutakat bemutató éves programsorozat is.

    Szombaton tartják a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút napját, mert a gyerekvasút építését 1948. április 11-én kezdték el a budai hegyekben. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasúti napok évadnyitója is - olvasható a MÁV közleményében.
    A tavalyi kisvasúti naphoz hasonlóan Szépjuhászné állomáson kezdődik a program, ahol szombaton már délelőtt térzenével várja az érdeklődőket a Gyermekvasút fúvószenekara, majd a nyitóünnepség után különvonat indul.
    Az idei rendezvényen is először a vasútvonal egyik legkedveltebb látványosságát, a Hárs-hegyi fordítóalagutat mutatják be az utasoknak. Az alagúttúra résztvevői gyalogosan kelhetnek át a fáklyákkal kivilágított, 198 méter hosszú műtárgyon, a beállókban pedig a Gyermekvasút történetét és működését bemutató alkalmi kiállítást lehet megtekinteni. Ezt követően vonattal folytatódik az út a hűvösvölgyi végállomásig, ahol a Gyermekvasút vasútmodellező szakköre várja az utasokat, majd a rendezvény résztvevőit gumikerekű közúti kisvonat viszi le a Széll Kálmán térre.
    A programra az ebéd árát is tartalmazó részvételi jegyeket szombat délelőttől a különvonat indulásáig Szépjuhászné állomáson lehet megváltani.
    Ezen a szombaton a déli órákban néhány menetrend szerinti személyvonat rövidebb útvonalon, csak Széchenyi-hegy és Szépjuhászné állomás között közlekedik. Ebben az időszakban Szépjuhászné és Hűvösvölgy között gumikerekű közúti kisvonatok szállítják az utasokat.