Csongor napja van. | 2024.04.16

Több mint 23 milliárd forint értékű beruházást tervez a Spar

2017-04-05 11:27:49

Az idén több mint 23 milliárd forint értékű üzletfejlesztési beruházást tervez a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., amely szerdán Zalaegerszegen nyitotta újra a több mint egymilliárd forintból korszerűsített Interspar áruházát.

    A megnyitón Szalay Zsolt, a társaság értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: az idén 24 áruházat újítanak fel és 5 új üzletet nyitnak. Zalaegerszegen három hónap alatt korszerűsítették és szolgáltatásaiban is bővítették a 17 éve megnyitott Interspar áruházat, ahol 93-an dolgoznak.
    Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy fogalmazott: ebben az évben 3 és 4 százalék körüli gazdasági növekedés várható, ami együtt jár a kiskereskedelmi forgalom növekedésével, mindez pedig több áru előállítását teszi szükségessé.
    Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) szerint a Spar zalaegerszegi beruházása révén olyan minőségi előrelépés történt, aminek köszönhetően az itt vásárlók valóban 21. századi körülményeket tapasztalnak.
    A Spar Magyarország közlése szerint a társaság a tavalyi üzleti évet 516,4 milliárd forintos, a korábbi esztendőt 5,2 százalékkal meghaladó forgalommal zárta. Több mint 13 ezer munkavállalójával évek óta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójának számít.