Emma napja van. | 2024.04.19

Melegeket öltek meg Csecsenföldön

2017-04-02 14:26:00

Csecsenföldön több mint száz férfit vettek őrizetbe "a hagyományostól eltérő nemi irányultsága miatt", közülük legkevesebb hárman meghaltak - írta a hétvégén online kiadásában a Novaja Gazeta című független orosz napilap.

    A csecsen belügyi és kormányzati forrásokra, valamint a helyi melegek, biszexuálisok és transzneműek (LGBT) közösségére hivatkozó újság szerint ennél több halálos áldozat is lehet. A lap úgy értesült, hogy néhány őrizetbe vett személyt szabadon bocsátottak, akik aztán elköltöztek a túlnyomórészt muszlimok lakta, az Oroszországi Föderációhoz tartozó Csecsen Köztársaságból.
    A Novaja Gazeta úgy tudja, hogy a letartóztatottak között többen a csecsen mufti hivatalában dolgoztak, és a helyi vezető, Ramzan Kadirov ismeretségi köréhez tartoznak és van közöttük két televíziós műsorvezető is. A lap szerint az érintettek nem vállalták nyíltan nemi irányultságukat, mert az "a Kaukázusban egyenértékű a halálos ítélettel".
    A GayRussia.ru projekthez tartozó LGBT-aktivisták március elején négy észak-kaukázusi városban kértek engedélyt melegfelvonulás megrendezésére, de folyamodványaikat elurasították. A lap szerint az őrizetbe vételek a kezdeményezést követően kezdődtek el.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó