Emma napja van. | 2024.04.19

„Közlekedik a család” vetélkedő Miskolcon

2017-03-30 10:59:35
Interneten és a verseny napján, a miskolci helyszínen is lehet jelentkezni a „Közlekedik a család” idei vetélkedőjére, ahol értékes nyeremények várják a jól teljesítő családokat.

Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is meghirdette a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőjét. Az országos döntőn minden évben a megyei versenyeken legjobban teljesítő csapatok vesznek részt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2017. május 13-án 9 órától lesz alkalmuk a vállalkozó kedvű családoknak arra, hogy összemérjék tudásukat. A szervezők a közlekedéssel kapcsolatos, játékos és szórakoztató feladatokkal a Miskolci Autóház Kft. telephelyén (Déli városkapu) várják majd az érdeklődőket.

 

A kiírás szerint a két szülő mellett legalább egy 6 és 17 év közötti gyermeknek is részt kell vennie a versenyben. Feltétel, hogy legalább az egyik szülő rendelkezzen érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel. A megmérettetésen a közlekedési szabályokra, az elsősegélynyújtásra és a rendőri karjelzésekre vonatkozó kérdések, gyakorlati feladatok is lesznek.

A versenyen legjobban teljesítő család képviseli majd megyénket az országos döntőn, amelyet 2017. június 10-én és 11-én rendeznek meg Budapesten. A fődíj egy Škoda Rapid Spaceback személygépkocsi. A „Közlekedik a család” vetélkedőre előzetesen, a program weboldalán lehet regisztrálni, de a szervezők 2017. május 13-án a helyszínen is fogadják a jelentkezéseket. A feladatok körülbelül másfél óra alatt teljesíthetőek.

 

Részletek és jelentkezés: www.kozlekedikacsalad.hu