Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kossuth-díj - Kamp Salamon karnagy

2017-03-18 12:08:50

A Kossuth-díj egy olyan szellemi közösség és erő elismerése, amely tevékenysége középpontjába Johann Sebastian Bach életművének ápolását és a magyarországi Bach-kultusz életben tartását állította - mondta Kamp Salamon karnagy szombaton az MTI-nek.

    Kiemelte: a reformáció 500 éves évfordulóján és mint a Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya elsősorban úgy tekint a kitüntetésre, mint a reformáció egyetemes szellemi értékeit elismerő támogatásra a magyar művelődés részéről, ami az ő esetükben J. S.Bach életművének ápolását és a magyarországi Bach-kultusz életben tartását jelenti.
    A kórus és a zenekar, a szólisták és a közönség, amelynek tagjai rendszeresen részt vesznek a karácsonyi oratórium-előadásokon, a János és a Máté passió rendszeres évi megszólaltatásán, a kantátazenés istentiszteleteken és a Bach-hét rendezvénysorozatán, mind ennek a szellemi közösségnek a tagjai. "Úgy tekintem, hogy ennek a szellemi erőnek, közösségnek, centrumnak a támogatása és elismerése ez a díj" - hangsúlyozta.
    A Budapesti Bach-hetet azzal a céllal indították útjára 28 évvel ezelőtt, hogy J.S. Bach hangszeres művei is méltó helyen szólaljanak meg és azért alapították meg a Magyar Bach Társaságot is, hogy Bach életművét zenei, szellemi és történeti egységben ápolhassák. 
    "A mester az alfa és az omega a zenében, minden muzsikus tudja ezt" - hangsúlyozta, hozzátéve: ezt a különleges szellemi erőt boldogan ápolják. 
    Kamp Salamon elmondta, hogy az évforduló alkalmából tíz alkalommal játsszák majd Bach h-moll miséjét, "az emberi szellem legnagyobb alkotását" Brassótól Szabadkáig a legjelentősebb magyar városokban.
    Kamp Salamon, a Lutheránia Ének- és Zenekar Liszt Ferenc-díjas karnagya, a Magyar Bach Társaság alapítója és elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszékének egyetemi tanára a klasszikus repertoár, főként a barokk zene és Johann Sebastian Bach életművének széles körű megismertetése mellett az egyházi kantáták és a kortárs művek megszólaltatására is nagy hangsúlyt fektető karnagyi és művészeti vezetői munkája, valamint értékes zenepedagógusi tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést március 15-én.