Gedeon napja van. | 2024.03.28

Matteo Renzi elindította választási kampányát

2017-03-11 09:01:00

 

Háromnapos politikai nagygyűléssel indította el személyes választási kampányát pártja főtitkári tisztsége és a jövőbeli miniszterelnöki szék megszerzésére Matteo Renzi volt olasz kormányfő pénteken Torinóban.

 

    Az észak-olaszországi nagyváros egykori Fiat-gyára, a Lingotto látja vendégül a rendezvényt, amely Matteo Renzi politikai visszatérését jelenti. A volt olasz miniszterelnök a kampánnyal a balközép Demokrata Párt (PD) április 30-i főtitkárválasztására készül.
    Nyitóbeszédében Matteo Renzi széles körű gazdasági-szociális választási programot vázolt fel a PD és Olaszország számára, hangsúlyozva, hogy ha ő nyeri a főtitkárválasztást, a következő parlamenti választásokon a párt miniszterelnök-jelöltjeként is indul. Politikai célként fogalmazta meg, hogy a PD-nek vissza kell adnia a reményt Olaszországnak, és a baloldali politikai hagyományt folytatva "valami újat" kell építenie. 
    Hangsúlyozta, hogy a félelemkeltés nem lehet választási fegyver sem az olasz, sem a nemzetközi politikában. Donald Trump amerikai elnökről Matteo Renzi kijelentette, hogy félelemből emel falat, amely védelem helyett csapdába zárja országát. 
    Céljának nevezte a "bürokratikus helyett demokratikus" Európa megteremtését. "Ne Európa mondja meg, mit tegyünk, mi kérjük Európától, hogy cselekedjen, és (...) azt kérjük a Magyarországon falakat építő Európától, hogy térjen vissza emberi dimenziójához" - jelentette ki Matteo Renzi. Közölte, hogy a PD főtitkáraként az Európai Bizottság következő elnökének közvetlen megválasztását szorgalmazza majd, valamint, hogy az Európai Szocialista Párt (PSE) transznacionális előválasztást tartson az európai uniós tagállamokban a PSE bizottsági elnökjelöltjének kiválasztására. 
    Matteo Renzi beszédén jelen volt Joseph Muscat máltai kormányfő is (aki a Juventus-Milan labdarúgó mérkőzésre érkezett Torinóba). 
    A Lingotto jelképes helyszínnek számít: 2007-ben - a korábbi olasz baloldali formációk utódpártjaként - itt alakult meg a PD. Matteo Renzi most szintén a párt "újraindítását" hirdette meg a vasárnapig tartó találkozóval, amelyen tizenkét különböző témájú workshop zajlik az olasz és az európai politikáról, oktatásról, egészségügyről, jogról és kultúráról. Egész Olaszországból 3 ezer résztvevő jelentkezett, többségük PD-politikus, aki már a következő olasz parlamenti választás listavezetői helyére pályázik. 
    Matteo Renzi a torinói találkozó után országjáró kampánykörútra indul.
    A legfrissebb felmérések szerint Matteo Renzi 65 százalékos eséllyel indul a PD főtitkárválasztásán. Vetélytársa, Michele Orlando jelenleg 20, Andrea Orlando pedig 15 százalékos támogatottsággal bír. A becslések szerint a PD április végi főtitkárválasztásán 2,2 millió olasz vesz majd részt.
    A PD-főtitkárrá 2013 decemberében megválasztott Matteo Renzi 2014 februárjában vette át a kormány vezetését. A tavaly decemberi alkotmányos népszavazás kudarcát követően lemondott, majd február 19-én a PD főtitkári tisztségétől is visszalépett, de azonnal ismét jelölte magát a párt vezetésének folytatására. Ismételt jelölése miatt a PD baloldali, Renzi-ellenes szárnya kilépett és önálló parlamenti frakciót alakított.
    Matteo Renzi a La Stampa című olasz napilapnak pénteken adott interjúban hangsúlyozta, hogy még az apjával szembeni korrupciós gyanú sem tartóztatja fel a PD főtitkári tisztségének visszaszerzésében. Kijelentette, hogy "hatalmi összeesküvés" áldozata, de bizonyítani fogja apja ártatlanságát. Az olasz közigazgatási közbeszerzési hivatal (Consip) korrupciós botrányában nyomozó olasz ügyészség azzal gyanúsítja Tiziano Renzit, hogy politikus fia nevével visszaélve csúszópénzt fogadott el egy közbeszerzéseken induló olasz vállalkozótól. Tiziano Renzi pénteken ideiglenesen visszalépett a Firenze közeli Rignano PD-pártirodájának titkársági tisztségéből.