Emma napja van. | 2024.04.19

NGM: nőtt a vám- és áfabevétel a magyarországi vámkezelésnek köszönhetően

2017-03-09 12:53:11

Az első két hónapban csaknem 5 milliárd  forinttal nőtt Magyarország uniós vámbevétele és 4,3 milliárd forinttal több általános forgalmi adó (áfa) folyt be az államkasszába annak eredményeként, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számos egyeztetést folytatott a távol-keleti ügyfelekkel, hogy hozzák Magyarországra a vámkezelést - mondta a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár az 5. Nemzeti adó- és vámkonferencia csütörtöki, debreceni megnyitóján. 

 

    Molnár Tamás hangsúlyozta: az a kedvező, ha Magyarországon végeztetik el a vámkezelést azok, akik itt akarnak kereskedni.  A helyettes államtitkár kitért a vámrendszer megújítására is, szerinte érdemes elgondolkodni egy egységes, központosított irányítás alá szervezett rendszer kialakításán.
    Sinkáné Csendes Ágnes, a NAV adóügyi főigazgatója előadásában kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a  magyar adózás történetében, hogy idén először a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Ehhez március 15-től az interneten, az ügyfélkapun keresztül lehet hozzáférni. Az adózó a tervezetet módosíthatja, kiegészítheti - mondta, hozzátéve, hogy akik viszont semmilyen visszajelzést nem tesznek, azoknak ez a tervezet május 22-én adóbevallássá válik. Továbbra is lehetőség van azonban arra, hogy az ügyfél papíron is megkapja a tervezetet, ez telefonon, sms-ben vagy személyesen március 15-ig kérhető, azt követően viszont már csak az ügyfélszolgálati irodákban igényelhető - fűzte hozzá.   
    Polcz Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendészeti főigazgatója a 2015. január elsején bevezetett elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) tapasztalatairól az MTI-nek elmondta: hatására egyértelműen tisztult a piac. Példaként említette az acélipart és a tejipart, ahol a jogtalan áfa-visszaigénylések száma jelentősen csökkent. Emlékeztetett: Magyarország az Európai Unióban elsőként vezette be az áfacsalások kiszűrésének ezt a módszerét, és elmondta, hogy több tagország is érdeklődik a rendszer bevezetése iránt. Hozzátette: az ekáer finomítása tovább folytatódik, és jogszabály-módosításokkal, informatikai fejlesztésekkel egy komplex ellenőrzési rendszer kiépítését tűzték ki célul. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó