Gedeon napja van. | 2024.03.28

A kárpátaljai magyarság helyzetéről tanácskozott a KMKSZ választmánya

2017-03-04 15:28:00

Az ukrajnai kisebbségek jogainak tervezett szűkítése ellen egy hónapja indított aláírásgyűjtési akció menetéről tanácskozott, és a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos időszerű kérdéseket tekintett át soros ülésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombaton Nagyszőlősön.

    Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője beszámolójában rámutatott, hogy az utóbbi időben az országban kiéleződött mind a politikai, mind a gazdasági válság. Úgy vélte, hogy mivel a kelet-ukrajnai háborús konfliktus rendezésére kidolgozott minszki megállapodás végrehajtása zsákutcába jutott, és más rendezési terv még csak nem is körvonalazódik, elhúzódó és tovább mélyülő válságra kell felkészülni.
    A kárpátaljai magyarságról szólva a KMKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a közösség helyzetét a válság mellett az is súlyosbítja, hogy Ukrajnában tendenciává váltak a nemzetiségi jogok szűkítésére irányuló törekvések.
    "Ha elfogadják a kisebbségek nyelvi és anyanyelvű oktatási jogainak a korlátozását célzó törvénytervezeteket, akkor a kárpátaljai magyarság sokkal rosszabb helyzetben találja magát, mint amilyenbe 1991-ben, Ukrajna függetlenné válásával került" jelentette ki, megjegyezve, hogy az elmúlt negyedszázadban az ukrajnai kisebbségeknek voltak az érdekeiket figyelembe vevő jogaik, amelyeket most meg akarnak szüntetni. Ezen káros törekvések ellen - mondta - fel kell lépni, és "ebben a folyamatban a KMKSZ élen járó szerepet játszik Ukrajnában és nemzetközi szinten".
    Fontos lépésnek nevezte a kárpátaljai magyarság nemzetiségi jogainak védelmét illetően az ukrajnai kisebbségek anyanyelvhasználatának súlyos korlátozását kilátásba helyező törvénytervezetek ellen azt az egy hét múlva záródó aláírásgyűjtési akciót, amelyet a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) indított, a történelmi egyházak támogatásával. Mint közölte, az akció sikeresen folyik, mert bár az eredményességéhez 25 ezer aláírás elegendő lenne, eddig több mint 35 ezren látták el kézjegyükkel az íveket, és várható, hogy a 40 ezret is meghaladja majd az aláírók száma.
    Brenzovics László nagy jelentőségűnek mondta, hogy az anyaország jelentős mértékben növelte a kárpátaljai magyarság támogatását. Ennek keretében - tette hozzá - sikerrel zárult az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program első szakasza, amelyben mintegy ezer kárpátaljai magyar vállalkozó jutott vissza nem térítendő támogatásokhoz. Azt is bejelentette, hogy gyors ütemben folyik a projekt következő szakaszának az előkészítése, s ennek keretében jelentősebb volumenű beruházások is támogatásban és kedvezményes hitelben részesülhetnek majd.
    A politikus biztatónak nevezte az ukrán-magyar államközi kapcsolatok utóbbi időben tapasztalható fejlődését, amelynek az elősegítésében szerinte a KMKSZ is fontos szerepet játszott. Úgy vélte, megvalósulásuk esetén sokat javíthatnak a kárpátaljai magyarok és többségi lakosok helyzetén azok a tervezett határ menti közös infrastrukturális beruházások, amelyek jelentősen megkönnyítik a határátkelést és a két ország közötti együttműködést. Azt is bejelentette, hogy más néven ugyan, de várható a magyar oktatási és közművelődési intézmények épületeinek felújítását, korszerűsítését támogató Keleti Partnerség Program folytatása Kárpátalján.
    A tanácskozáson átnyújtották a KMKSZ által alapított Fodó Sándor-ösztöndíjat és -díjat a tanulásban és szakmájukban sikeres idei nyerteseknek.