Emma napja van. | 2024.04.19

Megnyílt a Budapest Boat Show a Hungexpo Vásárközpontban 

2017-02-23 14:59:00

Megnyílt a Budapest Boat Show csötörtökön a Hungexpo Vásárközpontban; Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagy rendezvénye február 23-26. között várja az érdeklődőket.

    A G pavilonban mutatják be a hajókat és a hajózáshoz szorosan kapcsolódó szolgáltatásokat, míg a luxus termékeket és vízi sportokat az F pavilonban ismerhetik meg a látogatók. A mintegy 100 kiállító több mint 200 hajót, köztük 10 méternél hosszabb vitorlást is bemutat. A két pavilonban - az előzetes számítások szerint - több mint 2 milliárd forint értékű hajó kapott helyet. Az esemény fejlődését jelzi, hogy a kiállítói helyek gyakorlatilag már az év elejére teljesen elfogytak. 
    A Budapest Boat Show minden évben egy-egy fő téma köré szerveződik, amely idén a szabadidős hajózás. Ehhez illeszkedik a négynapos kiállítás programszigetének kínálata is, amely így elsősorban interaktív érdekességekkel várja a látogatókat.
    Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke - aki Ganczer Gáborral, a Hungexo Zrt. vezérigazgatójával közösen nyitotta meg a kiállítást - az MTI-nek elmondta: ma Magyarországon mintegy 3800 versenyvitorlázó van, mintegy 35 ezer ember vitorlázik az országban kedvtelésből. A vitorlázás népszerűségének növekedését támasztja alá, hogy a szövetség költségvetése az elmúlt négy évben folyamatosan emelkedett. Négy éve még mintegy 160 millió forint volt a büdzsé összege, míg az idén ez az összeg már meghaladja a 350 millió forintot. Emellett a vitorlázás alapismereteivel mintegy 30 százalékkal több gyerek ismerkedik szervezett formában, mint korábban - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.
    A Budapest Boat Show-val  egy időben vasárnap ér véget és pénteken kezdődik a Budapest Motor Fesztivál - ugyancsak a Hungexpo Vásárközpontban -, ahol több mint 300 motorral és autóval találkozhatnak az érdeklődők.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó