Emma napja van. | 2024.04.19

Folytatódhat az egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram

2017-02-22 19:24:00

A kormány az idei évre biztosítani fogja az egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram folytatásához szükséges forrásokat - jelentette be az egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár szerdán a témában rendezett szakmai konferencián, Budapesten.

    Ladányi Márta a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által szervezett tanácskozáson közölte, a Svájci Alap támogatásával 2013-ban indult program idén február 28-ával befejeződik, azonban a projektben meghatározott praxisközösségi feladatokra a kormány az idei évre biztosítja a forrásokat.
    A helyettes államtitkár konkrét összegekről nem beszélt, azt mondta, erről a közeljövőben egyeztetnek a praxisközösség vezetőségével.
    Papp Magor, a program szakmai vezetője arról beszélt, hogy a modellprogramon belül működő praxisközösségek létrehozása egyfajta innováció az alapellátásban, mert rendszerszinten az egészségben tartás volt a fókuszban, és a háziorvos mellé újabb szakembereket - gyógytornászt, pszichológust, dietetikust, népegészségügyi koordinátort - tudtak bevonni.
    Jelezte, a program négy éve alatt proaktív együttműködést alakítottak ki a helyi önkormányzatokkal, helyi civil szervezetekkel, és jelentős kutatási munka is zajlott.
    Az alapellátás-fejlesztési modellprogramban 16 észak- és kelet-magyarországi település összesen 21 háziorvosa állt össze négy praxisközösséggé a jellemzően hátrányos helyzetű lakosság egészségi állapotának javítása érdekében.
    Papp Magor beszámolt arról, hogy a modellprogram keretében jelentős szolgáltatásbővítés történt, kétszázezer ellátás - köztük sok a megelőzésre irányult - történt a három és fél év alatt. A programok népszerűek voltak, az érintett lakosság több mint 80 százalékát sikerült bevonni - mondta.
    Hozzátette, a program során 12 százalékkal kevesebb embert utaltak szakellátásba, javult a krónikus betegek életminősége.
    A szakmai vezető kiemelte, a praxisközösségek kialakítása segíthet a háziorvosi praxisok betöltésében, a közösségi munka egyszerűbbé teszi a különböző munkafolyamatokat. Úgy vélte, a modellprogram kiváló lehetőséget biztosít az ellátórendszer működőképességének javítására.
    Papp Magor emlékeztetett arra, az országban évek óta kevés a háziorvos, ez a szakma nem vonzó a fiatalok számára, és jelezte azt is, hogy félmillió ember nem kap a lakóhelyén háziorvosi ellátást.
    Mint mondta, 30-40 új praxisközösség létrejötte megoldást tudna kínálni a helyzetre, ugyanakkor növelni kell a háziorvosi szakma presztízsét, valamint a szakdolgozói kompetenciát is. Fontos elemként említette a szolgáltatások minőségbiztosítását is.
    Ádány Róza, a Debreceni Egyetem Megelőző Orvostani Intézet igazgatója szerint az, ami a program keretében történt, nemzetközi mércével mérve is nagyon fontos és eredményes volt.
    Megjegyezte, kormányzati felelősségvállalás nélkül nem lehet a lakosság egészségi állapotát javítani, ennek pedig az alapellátás az eszköze.
    Idézte az Egészségügyi Világszervezet Health 2020 címet viselő irányelvét, amely szerint az egészségbarát kormányzás során a mindenkori kabinetnek figyelemmel kell lennie arra, hogy a lakosság egészségét támogató döntéseket hozzon, és e tevékenységének az esélyegyenlőtlenség megszüntetését kell szolgálnia. 
    A professzor megjegyezte, nincsenek azonos esélyeink az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben, de ez a modellprogram a méltánytalan egyenlőtlenségek ellen hatott, amelyeknek "mozgatórugói" a népegészségügyi koordinátorok voltak.
    Úgy véli, azzal, hogy a kormányzat az idei évre még finanszírozza a programot, a praxisközösségek csak "lélegeztetőgépre" kerültek. 
    Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ vezetője előadásában arról beszélt, hogy robosztus és látványos eredményeket értek el a modellprogramban.
    Mint mondta, nőtt ugyan az orvos-beteg találkozások száma, de ezek inkább a prevenciós tanácsadáshoz voltak köthetők, valamint nem jelent meg több beteg a járóbeteg-ellátásban, és a gyógyszerkiadások sem növekedtek szignifikánsan. 
    Az egészségügyi közgazdász kiemelte, a modellprogram kiterjesztésében muszáj lépéseket tenni, ennek éves forrásigénye véleménye szerint 35 milliárd forint.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó