Gedeon napja van. | 2024.03.28

Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! ösztöndíjprogram

2017-02-20 11:24:45

Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! című, egyéves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

    Azt írták, a programot Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Nemzeti Kulturális Alap indította el hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiataloknak.
    A tavaly meghirdetett szakmai gyakorlat sikeresen zárult, az MTVA-ban két fiatal tehetség folytatja pályafutását - tették hozzá.
    Idén nyolc embernek biztosítanak alkotói támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a kedvezményezettek szakmai gyakorlat keretében ismeretet szerezzenek a média világáról, betekintést nyerjenek a televízió munkájába, aktívan részt vegyenek az ott zajló munkafolyamatokban.
    A program hozzájárul a fiatal, leendő roma értelmiség személyes és szakmai fejlődéséhez, az identitás megőrzéséhez, a médiatapasztalatok bővítéséhez - jegyezték meg.
    A 20 millió forintos keretösszegű ösztöndíjra február 20-tól március 22-ig lehet pályázni. A támogatás mértéke fejenként havi 200 ezer forint.
    Középfokú végzettségű, hátrányos helyzetű, 18 és 30 év közötti fiatalok pályázhatnak, a nyertesek szakmai gyakorlata várhatóan júniusban indul.
    További részletek a http://www.nka.hu/palyaztatas/miniszteri_palyazati_felhivasok/kapcsolodj_be_a_kozvetitesbe_170322 linken keresztül érhetőek el - olvasható a közleményben.