Auguszta napja van. | 2024.03.29

Amerikában tanuló kínaiak kitiltanák az egyetemükre meghívott dalai lámát

2017-02-18 10:49:00

 

A kaliforniai San Diego egyetemén tanuló kínai diákok tiltakoznak, mert meghívták a dalai lámát a júniusi diplomaosztó ünnepségre. 

 

    Az egyetem vezetősége közleményben jelentette be a meghívást, tudatva hogy a 81 éves, Nobel-békedíjas vallási vezető beszédet is mond majd, amelyben "a világegyetemért érzett felelősség és az emberiség szolgálata" fontosságáról szól majd. 
    A meghívás felháborodást váltott ki az egyetemen tanuló kínai diákok körében, szerintük ugyanis a száműzetésben élő tibeti spirituális vezető "elnyomó figura", aki "azzal fenyeget, hogy megosztja az egységes Kínát". A diákok egy csoportja találkozót kért az egyetem rektorától, hogy próbáljon egyeztetni a vallási vezető beszédéről. Közben az egyetem lapjában cikk jelent meg a meghívás ellen, az egyik közösségi oldalon pedig egyre-másra jelennek meg kínai diákok hozzászólásai, és mindannyian a dalai láma ellen érvelnek. Van, aki szerint a meghívás nem felel meg a "politikai korrektség" elvének, más arról ír, hogy az egyetem e döntésével "nem mutat tiszteletet" kínai diákjai iránt. Többen pedig úgy vélekednek, hogy éppen az egyetem által hirdetett sokszínűség kerül veszélybe, mert a dalai láma majd politikai véleményt is közöl, és ezzel az intézmény is elkötelezi magát az ő álláspontja mellett. 
    "A dalai láma nemcsak egyszerű vallási vezető, hanem politikai menekült is, aki hosszú idő óta elkötelezte magát az anyaország megosztása és a nemzeti egység lerombolása mellett" - hozta nyilvánosságra közleményét pénteken a Kínai Diákok és Oktatók Szövetsége, amely a San Diegóban tanuló kínai egyetemisták egyik szervezete. Az egyetem azonnal kommünikét tett közzé, amelyben leszögezi, hogy szó sem lehet a dalai láma meghívásának visszavonásáról, és hangsúlyozza, hogy az egyetem mindig is a nyílt viták és eszmecserék fóruma volt. Az ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a diplomások és családjaik meghallgassák "az elmélyülés és az együttérzés" üzenetét - írták. 
    A Kaliforniai Egyetemen - amelynek egyik kampusza San Diegóban van - 3500 kínai diák tanul, valamennyien teljes tandíjat fizetnek. 
    Kommentárok emlékeztetnek rá, hogy 2008-ban a Londoni Egyetemnek bocsánatot kellett kérnie a kínai kormánytól, mert díszdoktorrá avatta a dalai lámát.