Auguszta napja van. | 2024.03.29

Harminc százalékos béremelést kér két BKV-s szakszervezet

2017-02-17 13:41:37

 

Harminc százalékos béremelést kér a BKV-tól a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ)  és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) - közölte a két érdekképviselet pénteken az MTI-vel.

 

    A szakszervezeti tagok 80 százalékát lefedő két szervezet közleményében azt írta, három évre szóló bérmegállapodás keretében kérnék a 30 százalékos emelést, ezen felül 2017-re további 5 százalékos bérfelzárkóztatást szeretnének az alacsonyabb jövedelműeknek és évenként 36 ezer fronttal emeltetnék az egy főre eső cafeteriakeretet.
    Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta, azért kértek 30 százalékot, mert a BKV saját piackutatása is azt mutatta: versenyképtelenné vált a társaság a munkaerőpiacon, felgyorsult az elvándorlás és ezt bérfejlesztéssel lehet megakadályozni.
    Hangsúlyozta: az állam a Volán társaságoknál bérfejlesztést hajt végre, ha a BKV nem tesz semmit, akkor a buszvezetők tömegesen a Volánhoz fognak menni, így megbénulhat a fővárosi közlekedés. 
    Gulyás Attila szerint ez a fejlesztés csak akkor adható meg, ha az állam plusz forrást biztosít a BKV-nak.