Emma napja van. | 2024.04.19

Tömegbaleset az M43-ason - Négyen meghaltak, tizenhárom sérültet vittek kórházba

2017-02-15 10:53:59

Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője délelőtt az MTI-vel.

    Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz mentőkocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők.
    A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek. Hogy mennyire súlyosak a sérüléseik, azt a kórházi vizsgálatok állapítják majd meg - mondta Győrfi Pál, hozzátéve: voltak akiknél csonttörés, illetve belső sérülés gyanúja is fennállt, de voltak akik vélhetően zúzódásokkal megúszták a balesetet.
    Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel. A mentés órákon át tartott.
    A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint, a baleset 7.30 körül történt az M43-as autópályán a határtól 1 kilométerre. Az elsődleges adatok szerint két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó ütközött össze. A balesetben négyen meghaltak, tizenegyen megsérültek.
    A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot a román és bolgár konzulátusokkal.    A busz olyan utasaiért, akik nem sérültek meg a balesetben, mentesítő járat érkezett, amely rendőri felvezetéssel, a nagylaki közúti határátkelőn keresztül tovább szállította őket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
    A Digi24 román hírtelevízió azt közölte: Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek a helyszínre.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó