Rudolf napja van. | 2024.04.17

Idén 3,5, jövőre 3,2 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság - BŐVÍTETT (új: részletek)

2017-02-13 17:52:00

Jelentősen javította az Európai Bizottság a magyar GDP-növekedési prognózisát, a testület az idén 3,5 százalék, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon.

     A brüsszeli testület, amely hétfőn tette közzé az esedékes téli gazdasági előrejelzését az unió egészére és az egyes tagországokra, őszi gazdasági előrejelzésében 2017-re még 2,6 százalékos, 2018-ra pedig 2,8 százalékos növekedést prognosztizált.
    A gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (EcFin) friss helyzetértékelésben emlékeztettek arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly "csak" 1,9 százalékkal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,1 százalék, 2014-ben pedig 4 százalékos volt.
    A növekedés 2016-os visszaesése főként annak tudható be, hogy mérséklődött az uniós források felhasználása, és ezáltal csökkent azok növekedésserkentő ereje. Az adatokból kiderült, hogy a beruházások 9,6 százalékkal csökkentek, a magánfogyasztás azonban a bérek és foglalkoztatottság emelkedése nyomán 4,8 százalékkal nőtt.
    A következő időszakban ugyanakkor várhatóan élénkülni fognak a beruházások a bizottság szerint, ahogyan a háztartások fogyasztása is tovább fog nőni a fogyasztói bizalom, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében. A tavalyi év után a 2017-es és 2018-as növekedésnek is a belföldi háztartások fogyasztása lesz a fő hajtóereje, amely idén 4,8, azt követően pedig 3,9 százalékkal fog nőni.
    A várakozások szerint növekedésserkentő hatása lesz, hogy a kormány novemberben fokozatos minimálbéremeléséről, járulékcsökkentéséről és a társasági nyereségadó mérsékléséről állapodott meg a szociális partnerekkel, minthogy a magasabb bérek a fogyasztást, az alacsonyabb adók pedig a befektetések növekedését vonják maguk után.
    A szakértők arra számítanak, hogy a magyarországi munkanélküliség tovább zsugorodik majd, idén 4,8 százalékos, 2018-ban pedig 4,5 százalékos lesz a tavalyi 5,2 százalékot követően. Korábban 4,7, illetve 4,1 százalékkal számoltak a bizottság elemzői. Mint írták, a munkaerőpiac "telítődése" nyomán a bérek jelentősen nőni fognak a vizsgált időszakban. Megjegyezték, hogy a munkaerőhiány már jelenleg is problémákat okoz az országban, különösen az ipar, az építőipar és a szolgáltatások területén.
    Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény becslései szerint az infláció fokozatosan emelkedni fog, a fogyasztói árindex a tavalyi 0,4 százalékról 2017-re 2,2 százalékra, majd 2018-ra 3,1 százalékra ugrik a hazai kereslet növekedése nyomán, átlépve a jegybank 3 százalékos célját.
    A költségvetési hiány a 3 százalékos uniós tűréshatár alatt fog maradni, a tavalyi 1,8 után az EU-s fejlesztési projektek hazai társfinanszírozásának növekedése, az emelkedő kiadások és az adócsökkentések miatt idén 2,4, jövőre pedig 2,5 százalék körül várható az uniós prognózis szerint. Az egyszeri bevételek, illetve az állami szociális kiadások mérséklése részben ellensúlyozni fogja a deficit növekedését maguk után vonó intézkedéseket - mutattak rá.
    Az államadósság tavaly 1,2 százalékpontos csökkenéssel a GDP 73,5 százalékára mérséklődött, 2017-ben 72,3, 2018-ban pedig 71,2 százalékra lehet számítani - írták a dokumentumban.