Gedeon napja van. | 2024.03.28

Harmadfokú készültség Tiszafüred és Tiszakeszi között

2017-02-13 10:10:47

Harmadfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget hétfő reggel 6 órakor a Tisza bal partján Tiszafüred és Tiszakeszi között a folyón érkező zajló jég zavartalan levonulásának biztosítása érdekében a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) - közölte az igazgatóság védelemvezetője az MTI-vel.

    Bara Sándor közleménye szerint a védelmi szakaszon szolgálatot teljesítő, megerősített őrszolgálat tagjai folyamatosan figyelemmel kísérik a zajló jég levonulását a gátőri vízmércék óránkénti leolvasásával. 
    Ugyanakkor a Tisza bal partján, Tiszatarján és Rakamaz között a szombat estétől érvényben lévő harmadfokú árvízvédelmi készültséget elsőfokúra mérsékelte az igazgatóság hétfőn, miután a folyó felső szakaszáról érkező jég levonult - tette hozzá az igazgató.
    Bara Sándor közlése szerint a belvíz ellen továbbra is öt szakaszon védekeznek, az elöntött területek nagysága jelenleg 6 200 hektár, ennek nagy része vetés és szántóterület. A térségben 25 szivattyútelep üzemelt, ezek egy nap alatt együttesen csaknem 1,2 millió köbméter belvizet emelnek át a befogadó folyókba, csatornákba.