Tivadar napja van. | 2024.04.20

Tarlós: vitatni kell a megállapításokat Budapest és az ország érdekében

2017-02-10 06:35:22

 Tarlós István szerint már-már felelőtlenség nem vitatni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a budapesti 4-es metró beruházásáról tett megállapításokat, főpolgármesterként kötelessége is ezt megfelelő hangnemben megtenni.

    A főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, az a véleménye, hogy "már-már felelőtlenség nem vitatni" a megállapításokat, függetlenül attól, hogy - egy kivételével - 2010 előtti esetekről van szó. A főváros és egyben az ország érdekét mindenkinek kötelessége védeni - hangsúlyozta.
     Tarlós István úgy fogalmazott: "tehát nem is valamiféle elhatározás kérdése a dolog, hanem én úgy gondolom, hogy egy városvezetőnek, Budapest főpolgármesterének akkor is kötelessége megfelelő hangnemben vitatni az OLAF különböző megállapításait, ha csak 1-2 milliárdot tud visszaszerezni". Egyetlen egy lehetőséget sem szabad kihagyni hogy a város és az ország veszteségeit mérsékeljük - tette hozzá.
    Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, egyelőre semmilyen határozat nincs arról, hogy bármit vissza kellene fizetni. A jelentésben van majdnem nyolcvan megállapítás, és az OLAF ezek alapján tett egy ajánlást az Európai Bizottságnak.
    A főpolgármester azt is mondta, hogy a 4-es metró szerződései "nagyon rosszak", "sok kárt" okoztak vele, de hogy mennyi esetben állapítanak majd meg bűncselekményt, azzal meg kell várni az illetékesek döntéseit.