Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozynak 2012-es kampányának törvénytelen finanszírozása miatt

2017-02-07 10:24:12

Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek is bíróság elé kell állni a további 13 gyanúsítottal együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt, mert az exelnök és pártja többet költött el a megengedettnél - közölte kedden a párizsi ügyészség.

    Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.
    Az elmúlt években 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen - aki a jobboldal tavaly novemberi államfőjelölt-állító választásán elszenvedett veresége után visszavonult a politikai élettől - egy évvel ezelőtt indult eljárás az ügyben.
     Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák Nemzeti Bizottsága intézi. A testület 2012. decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mert a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta, a volt elnök azóta az összeget büntetéssel együtt befizette az államkasszába. 
    A tavaly júniusban lezárult vizsgálat szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem rendezett meg. Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert - aki ellen szintén eljárás folyik - jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget. 
    Nicolas Sarkozyt azzal nem vádolják, hogy tudott a csalásról, de az ügyészség szerint a túlköltekezéssel tisztában volt. Az ügyben két vizsgálóbíró járt el, az egyik döntött Sarkozy bíróság elé állításáról, a másik nem írta alá a döntést, így azt az exelnök megfellebbezheti.
    Nicolas Sarkozy a második volt államfő, akinek büntetőbíróság elé kell állnia az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében. Jacques Chirac szintén volt jobboldali elnököt 2011-ben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért még Párizs főpolgármestereként a városháza költségvetéséből finanszírozta a pártja munkatársait.