Emma napja van. | 2024.04.19

Az igazságügyi minisztérium letett a büntetőjog módosításáról

2017-02-06 12:58:16

 Letett a román igazságügyi minisztérium arról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását - derült ki a tárca hétfői közleményéből, miközben Romániában csaknem egy hete százezrek tüntetnek amiatt, hogy a kormány sürgősségi rendelettel próbálta módosítani a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást.

    "Az igazságügyi minisztériumot nem foglalkoztatja az, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki a Btk. és a perrendtartás módosításra" - olvasható a közleményben, mely hozzáteszi, hogy a tárca jelenleg a büntetőjogot érintő alkotmánybírósági döntéseket írja össze, amelyek elemzését később végzik el. A kormány korábban azzal indokolta a Btk. módosításának szükségességét, hogy az alkotmánysértőnek bizonyult rendelkezéseket ki kell javítani.
    A Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány a tüntetések hatására vasárnapi rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte a Btk.-t módosító korábbi vitatott sürgősségi rendeletét. A kormány akkor még azt közölte: a miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy sürgősen kezdeményezzen közvitát valamennyi politikai párt és a civil társadalom bevonásával a Btk. és a büntető perrendtartás módosítása ügyében, hogy a büntetőjogot egy szabályos parlamenti eljárás keretében az alkotmánybírósági döntésekhez, az európai irányelvekhez igazítsák.
    Egyes hírforrások szerint a tárca már vasárnap megküldött a legfelső bírói tanácsnak véleményezésre egy olyan törvénytervezetet, amely a kifogásolt kormányrendelet minden vitatott előírását tartalmazza, kivéve azt, hogy a hivatali visszaélés csak 200 ezer lejnél (14 millió forint) nagyobb kár esetén minősül bűncselekménynek.
    A tüntetések azonban a sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak Romániában, egyes hírforrások szerint vasárnap este országszerte félmillió ember tüntetett a Grindeanu-kormány ellen. A demonstrálók azt állították, nem bíznak már abban, hogy a szociálliberális kormánykoalíció nem fog ismét tisztességtelen módszerekkel próbálkozni, hogy megmentse a felelősségre vonástól a korrupt politikusokat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó