Emma napja van. | 2024.04.19

Novák: a kormánynak fontosak a fiatal tehetségek

2017-02-04 16:13:00

A kormánynak fontosak a fiatal magyar tehetségek, és feladata van a tehetségek gondozásában - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Magyar Templeton Program zárórendezvényén, szombaton Budapesten.

    Novák Katalin szerint a fiatal tehetségek számában Magyarország a világ leggazdagabbjai között van. Ugyanakkor - mondta - nem dőlhetnek hátra, hogy épp elég a tehetséges magyar fiatal, mert tisztában vannak azzal, hogy a fiatal tehetségeket, a "kincseket" nem csak őrizni és gyarapítani, hanem ápolni és fényesíteni kell.
    Tenni kell azért, hogy ezek a "kincsek" szépen ragyogjanak és gyarapodjanak, erről szól a magyar tehetséggondozás, erről szól a Nemzeti Tehetség Program - jelentette ki az Országgyűlés által elfogadott programról. Mint mondta, évről évre 1,4 milliárd forint jut a Nemzeti Tehetség Programra, és van 350 ezer olyan adózó, aki személyi jövedelemadójának 1 százalékát ajánlotta fel erre a célra.