Gedeon napja van. | 2024.03.28

Elhunyt Mihály Pál színművész, a kolozsvári magyar színház örökös tagja

2017-01-30 09:24:45

Életének nyolcvanadik évében elhunyt Mihály Pál színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja - közölte hétfőn az intézmény.

    Mihály Pál Sepsiszentgyörgyön született 1937. október 12-én. 1965-ben végezte Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, ezt követően a kolozsvári társulathoz szerződött. 
    1965 és 1977 közt mintegy negyven szerepet játszott el a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeként. Címszereplőként nyújtott emlékezetes alakítást Kós Károly Budai Nagy Antal című drámájában (1967), Rhédeyt játszotta a Harag György által rendezett Páskándy-drámában, a Tornyot raktam címűben (1973), Zaunert Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapjában (1975), majd a rendőrfőnököt a következő Sütő András-drámában, a Harag György által rendezett a Csillag a máglyánban (1976).
    1977-től Magyarországon élt, ahol előbb a 25. Színház, majd a Népszínház, 1982-től a József Attila Színház, 1986-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt. 
    A Zokogó majom (1978), a Szervusz Szergej (sorozat, 1979), Az új földesúr (1988), A gyertyák csonkig égnek (2005) és a Kaland (2011) című filmekben is játszott.
    1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2007-ben Főnix-díjjal, Szendrő József-díjjal és Aase-díjjal tüntették ki.  
    2006-ban választották a kolozsvári magyar színház örökös tagjai sorába. Akkori méltatásában Kötő József színháztörténész Mihály Pált "nagy korok nagy művészeként" jellemezte.