Emma napja van. | 2024.04.19

Magyarországon először Pécs nyerte el az UNESCO Tanuló Város díját

2017-01-20 19:19:00

 

Magyarországon először Pécs nyerte el az UNESCO által az idei évre kiírt Tanuló Város-díjat (Global Learning City Award) - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) pénteken az MTI-vel.

 

    A közös kommüniké szerint az UNESCO idén tizenhat városnak ítélte oda a díjat, amelyet Magyarországon elsőként Pécs viselhet. A nemzetközi zsűri azon városokat ismerte el, amelyeknél "kimagasló és kézzel fogható a fejlődés az oktatás és az élethosszig tartó tanulás területein" - fogalmaztak.
    Az UNESCO közleménye Pécsről hangsúlyozta: a város olyan platformot hozott létre, amely jelentősen hozzájárulhat az oktatás és tanulás területeinek további fejlesztéséhez.
    Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a közleményben példaként említette a város és az egyetem közös, Pécsi Tanuló Város - Régió Fórum elnevezésű kezdeményezését, amelyet egyúttal a "partnerség-alapú tanulási innováció modelljének" nevezett.
    A polgármester reményének is hangot adott, miszerint az UNESCO-díj hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, illetve Pécs Zöld Főváros-címért benyújtandó pályázatának sikeres megvalósításához.
    Bódis József, a PTE rektora nagy megtiszteltetésnek és örömnek nevezte a díjat, majd felidézte, hogy idén ünneplik a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulóját.
    Emlékeztetett arra is, hogy a PTE egyre növekvő számú külföldi hallgatójával, magas színvonalú oktatásával és értékes diplomájával "méltó alapja, bázisa lehet ennek a területnek".
    A PTE-nek a Modern városok program keretében tervezett 24 milliárd forintos fejlesztésére utalva reményét fejezte ki, hogy azok megvalósításával "még magasabbra helyezzük magunk számára az átugrandó lécet".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó