Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kormányszóvivő: világos a politikai felelősség a 4-es metró ügyében

2017-01-20 09:19:58

A hatóságok dolga kideríteni, kiket terhel a büntetőjogi felelősség a 4-es metró beruházása körüli visszaélésekért, de a politikai felelősség egyértelműen az akkori liberális-szocialista városvezetést és kormányzatot érinti - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

    A szóvivő azt mondta: teljesen világos, hogy az akkori városvezetés, az akkori kormány és nemzetközi vállalatok "szövevényes összefonódásáról", bűncselekményéről szól ez az ügy, amelynek "minden elemét fel kell tárni, ám ez nem a kormány dolga". Közlése szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében feltárt több mint féltucat konkrét bűncselekmény és szabálysértés miatt a kormány nem is tehetett mást, mint hogy feljelentést tett.
    Megjegyezte: vannak olyan esetek, amikor érdemes velük vitába szállni, például ha egy szabályt különbözően értelmeznek a felek - utalt a tavaly lezárult, eredetileg 120-140 milliárd forintos bírsággal fenyegető aszfaltügyre -, de itt nem ez a helyzet.
    Arra a kérdésre, hogy az OLAF-jelentés nem értelmezhető-e kritikaként a magyar igazságszolgáltatást illetően, Kovács Zoltán azt felelte: "lehet, hogy át kell gondolni néhány kérdést a belső vizsgálatok mértékét és az ellenőrzés szigorúságát tekintve".
    A kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán az illegális migráció kezeléséről azt mondta: a kormány a déli határon húzódó kerítés megerősítése és az idegenrendészeti őrizet visszaállítása mellett szeretné jogilag megoldani azt, hogy amíg egy migráns kérvényéről nincs jogerős ítélet vagy végzés, addig ne mozoghasson szabadon Magyarországon. Ugyanis az a tapasztalat, hogy az illegális bevándorlók "üzemszerűen élnek vissza az európai joggal": az első- és másodfokú ítélet között eltűnnek Nyugat-Európában, pedig a schengeni övezeten belüli szabad mozgás joga csak az európai polgárokat illeti meg - hangsúlyozta Kovács Zoltán.