Gedeon napja van. | 2024.03.28

Átadták az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

2017-01-19 19:08:33

 

Prontvai Vera, a Mária Rádió munkatársa kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Veres András győri megyés püspök, a testület elnöke adta át csütörtök este Budapesten.

 

    Veres András köszöntőjében kiemelte: a mai, multikulturális világban sok minden zavaros, nehezen érthető, ezért nagy szükség van olyan emberekre, akik képesek tisztán, érthetően megnyilvánulni és irányt mutatni. Éppen úgy, ahogy ezt a díj 450 éve született névadója, Szalézi Szent Ferenc is tette írásaival.
    Prontvai Vera 1981-ben született Vácon. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, majd elvégezte a Budapesti Kommunikációs Főiskola újságíró szakirányát. 2006-tól a Mária Rádió munkatársa. A műsorigazgató asszisztense volt, majd a terjesztési feladatokat irányította, öt éve pedig a rádió felelős szerkesztője.
    Meghatározó szerepe volt az önkéntesség rendszerének felépítésében, a Mária Rádió stílusának és hallgatói körének kialakításában, valamint az önfinanszírozás megalapozásában - hangzott el. 
    A díjazott az elismerést megköszönve ösztöndíját felajánlotta a Mária Rádió elnökségének, hogy azzal a testület egy nehéz körülmények között élő, gyermekét egyedül nevelő édesanyát támogasson.
    Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül az MKPK 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért.
    Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban tette meg az újságírók védőszentjének. A savoyai születésű genfi püspököt 1665-ben avatták szentté, 1877-ben pedig egyházdoktorrá nyilvánították. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja). Írásaiban egyszerűen, közérthetően fogalmazott, stílusát a francia akadémia is mintaszerűnek ítélte. 
    A díjátadó ünnepség előtt szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért Veres András vezetésével.