Emma napja van. | 2024.04.19

A német-magyar kamara idén a munkaerőpiac javítására összpontosít

2017-01-19 18:38:00

 

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén a magyarországi munkaerőpiac helyzetét javító gyakorlati intézkedésekre fókuszál - jelentette be Dale A. Martin kamarai elnök csütörtökön, a kamara évnyitó rendezvényén. 

 

    Dieter Hundt, a Német Munkaadói Szövetség korábbi elnöke pedig beszédében a nők, valamint az idősebb munkavállalók munkavállalási lehetőségeinek támogatását sürgette.
    Dale A. Martin a kamara közleménye szerint hangsúlyozta, hogy ez a téma ugyanúgy érinti a német cégeket, mint az országban működő egyéb vállalkozásokat. Ezért gyakorlati, életszerű megoldásokra van szükség, mint például a tervezett, példás munkaadói kezdeményezéseket elismerő kiválósági cím.
    Dieter Hundt professzor szerint a jól képzett szakemberek hiánya a német gazdaság számára is komoly kihívást jelent. Jelentős erőfeszítéseket kell tenniük a vállalkozásoknak, de a politikának is annak érdekében, hogy hosszú távon is biztosítani tudják a német gazdaság versenyképességét. Szükség van például a képzés javítására, a nők, valamint az idősebb munkavállalók munkaerőpiaci részvételének emelésére, vagy külföldi szakemberek célzott toborzására - mondta. 
    Úgy vélte, ennek érdekében növelni kellene a nők érdeklődését a műszaki és természettudományi területek iránt. Véleménye szerint a várható szakemberigény fedezésére olyan bevándorlási törvényre lenne szükség, amely a várható kereslet alapján meghatározza az Európai Unión kívüli érdeklődőkkel szemben támasztott nyelvtudási, képzettségi és munkatapasztalatokkal kapcsolatos elvárásokat. 
    Gabriel A. Brennauer, a kamara ügyvezetője kiemelte: a kiválósági cím - ezt a kamara azon vállalatoknak adományozza, amelyek példaértékűen törődnek munkatársaikkal - nemcsak szakmai elismerés, hanem a cégek számára segítséget jelenthet a munkaerő toborzása során is.
    A szakképzett utánpótlás biztosítását szolgálja a DUIHK által alapított Szakképzési Díj is. Ezt az idén immár negyedszer ítélik oda, a zsűri ezekben a napokban értékeli a cégek, iskolák és kamarák által benyújtott közel negyven pályázatot, a győzteseket március 2-án hirdetik ki. 
    A DUIHK 2017-ben is folytatja tevékenységének jól bevált elemeit, így elkészíti konjunktúra-felmérését, amelynek az eredményeit április elején fogják bemutatni. 
    A kamara 2017-ben impozáns közösségi standdal lesz jelen az Ipar Napjai/MachTech, valamint az Automotive Hungary szakvásárokon. Az energiahatékonyság, illetve a megújuló energiák terén pedig napenergiával foglalkozó konferenciát rendez, és újra elindítja a hatékony vállalati energiagazdálkodást elősegítő továbbképzési programját (European Energy Manager - EUREM) is - közölte a kamara. 
    Az 1993-ban alapított DUIHK a német gazdaság hivatalos magyarországi képviselője, mintegy 900 tagvállalatával az ország legnagyobb bilaterális vállalati szövetsége, legfontosabb feladata a magyar-német gazdasági kapcsolatok előmozdítása.