Auguszta napja van. | 2024.03.29

OKF: szombat reggelig 384 alkalommal kellett beavatkozni

2017-01-14 16:35:00

A téli időjárás miatt szombat reggelig összesen 384 alkalommal kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

    Az észak- és nyugat-magyarországi régióban összesen 21 útszakaszt kellett lezárni, 16 esetében pedig forgalomkorlátozást vezettek be.
    A télies időjárás miatt összesen hét megye 95 településén nem egészen 18 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, a szolgáltatók folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, várhatóan még szombaton sikerül mindenhol újraindítani a szolgáltatást.
    A meteorológiai előrejelzés szerint kora délutánig a havazás inkább a Tiszántúlon folytatódik, de az általában pozitív hőmérséklet miatt jelentős réteg ott sem tud kialakulni.
    Az OKF tájékoztatása szerint a műveletekben 174 hivatásos, valamint 61 önkormányzati és önkéntes egység vett részt több mint ezer fővel és kétszáz eszközzel. A főigazgatóságon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest, Somogy és Zala megye területén operatív törzsek működtek. Ezek péntek késő este, illetve szombat reggel befejezték a munkát.