Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vádat emeltek egy fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő nő ellen

2017-01-13 11:14:00

 

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki kilenc fiatal lányt, köztük több kiskorút bírt rá prostitúcióra - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

 

    Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vád szerint az ügy elsőrendű vádlottja, egy 22 éves nő 2012 nyara és 2013 nyara között rendszeres haszonszerzésre törekedve, öt nagykorú, valamint négy - általa is tudottan 18 év alatti - kiskorú lányt bírt rá arra, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson több ismeretlen férfinak, valamint az ügy másodrendű vádlottjának, egy 72 éves embernek.
    A vádlott több lányt egy ismert közösségi oldalon keresztül bírt rá a prostitúciós tevékenységre, majd jellemzően kínai szórakozóhelyekre, valamint fővárosi hotelekbe vitte őket, ahol szexuális szolgáltatást kellett nyújtaniuk - írta a főügyész. 
    A 22 éves nő az általa kiközvetített lányoktól jellemzően a szolgáltatásért kapott pénz felét, 10 ezer és 30 ezer forint közötti összeget kért el - tette hozzá. 
    A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben összesen kilenc rendbeli - ebből négy rendbeli tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére - üzletszerűen elkövetett kerítés miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.
    A másodrendű vádlottat az ügyészség öt kiskorú lány vonatkozásában elkövetett gyermekprostitúció kihasználásával vádolja.
    Az ügynek több más vádlottja is van, velük szemben jellemzően kerítés vagy prostitúció elősegítése a vád.