Auguszta napja van. | 2024.03.29

Obama az összetartás fontosságát kívánja hangsúlyozni utolsó elnöki beszédében

2017-01-10 18:32:20

 

Értesülések szerint az összetartás és a közös munkálkodás fontosságát kívánja hangsúlyozni utolsó elnöki beszédében Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke közép-európai idő szerint szerda hajnalban. 

 

    Obama egy chicagói kongresszusi központban búcsúzik az amerikaiaktól, nem messze attól a helytől, ahol nyolc évvel ezelőtt első elnöki győzelmi beszédét mondta el. 
    Denis McDonough kabinetfőnök a CBS televíziónak adott interjújában elmondta, hogy az elnök még ezen a héten is dolgozott a beszéden, amelyben - McDonough szerint - sok szó esik majd az összetartás és a közös munkálkodás fontosságáról, valamint arról, hogy "milyen fontos kiállni, majd a végsőkig küzdeni azért, amiben hiszünk". A kabinetfőnök szerint Obama azért választotta Chicagót a búcsúbeszéd helyszínéül, mert ebben a városban és környékén dolgozott közösségszervezőként az elesettekért. 
    Az elnökök búcsúbeszéde régi hagyomány az Egyesült Államokban: 1796-ban George Washington honosította meg. Ez az utolsó lehetőség az amerikai elnöknek arra, hogy távozása előtt nagyobb szabású beszéddel tisztelje meg honfitársait, s egyúttal mérlegelje négy-, vagy nyolcéves elnökségének eredményeit vagy hiányosságait is. Nyolc évvel ezelőtt George W. Bush elnök a Virginia Egyetemen mondta el búcsúbeszédét, amelyben védelmébe vette elnöksége legellentmondásosabb döntéseit, köztük az iraki háborút. 
    Valerie Jarrett, Obama elnök egyik legrégebbi tanácsadója - és még az elnökké választása előtti időkből családi jó barátja - szerint a búcsúbeszéd nem győzelmi mondatokból áll majd. "Az a szándéka, hogy aktivizálja és a demokráciáért folytatott küzdelemre ösztökélje az amerikaiakat, hiszen ezt nem szabad adottnak venni, meg kell küzdeni érte" - mondta Jarrett az amerikai közszolgálati rádióban. Hozzátette: a demokráciáért keményen dolgozni kell, ébernek és eltökéltnek kell lenni. 
    Josh Earnest, Fehér Ház-i szóvivő szerint a beszéd rövid lesz és stílusában nagyon eltér majd az Unió helyzetéről évente a kongresszusban elmondott beszédektől. "Az elnök a beszédében előre tekint majd, s bár szól az elmúlt nyolc esztendő eredményeiről is, az idő nagy részét annak szenteli majd, hogy mi szükséges ahhoz, hogy megbirkózzunk az előttünk álló kihívásokkal" - fogalmazott sajtóértekezletén Earnest.     Amerikai sajtóértesülések szerint Obama várhatóan eredményként könyveli el és védelmébe veszi majd a vitatott egészségbiztosítási törvényt, és szól arról, hogy a 2008-as pénzügyi válság után kormányzatának sikerült talpra állítania az amerikai gazdaságot. A CNN hírtelevízió arra számít, hogy Obama "odaszúr" majd Donald Trump megválasztott elnöknek, mégpedig azzal, hogy dicséri majd az Egyesült Államok sokszínűségét és felszólít a bírálatok tiszteletteljes elfogadására. 
    A demokrata párti Barack Obama megbízatása január 20-án jár. Ezen a napon, helyi idő szerint déli tizenkettőkor teszi le elnöki esküjét az Egyesült Államok 45. elnöke, a republikánus Donald Trump. 
    Utolsó hivatali munkanapján Obama - a hagyományokhoz híven - kegyelmi kérvényeket ír alá, a Fehér Házban kávézáson fogadja az új elnököt és az új first ladyt még a beiktatási ünnepség előtt,  pozitív tartalmú üzenetet hagy az Ovális irodában utódjának, hitvesével együtt részt vesz a beiktatási ceremónián , majd helikopteren elhagyja a szövetségi fővárost. 1974 óta valamennyi távozó elnök a Washingtonhoz közeli Andrews légitámaszpontra ment helikopterrel, s onnan haza. Az Obama-házaspár azonban egyelőre Washingtonban marad.