Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári: javult a helyzet a gyermekszegénység terén

2017-01-06 18:20:00

 A gyermek-

szegénység terén tapasztalható javulást hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Családháló.hu oldalon pénteken megjelent interjúban.

    Fontos és pozitív eredménynek nevezte a politikus, hogy az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egységes európai évenkénti felmérése alapján javult a helyzet a gyermekszegénység terén. A 18 év alattiak körében a szegénységi arány 2014-hez képest 5,1 százalékponttal mérséklődött, ami azt jelenti, hogy csaknem 47 ezer gyermekkel kevesebb nélkülöz - közölte.
    Kiemelte emellett, hogy már 800 ezer gyermek jut ingyenes tankönyvhöz, és további 2 milliárd forinttal bővül a gyermekétkeztetésre fordított összeg.
    A gyermekvállalási kedvvel kapcsolatos kérdésre Rétvári Bence azt mondta: a kormány 2010-ben szembenézett Magyarország aggasztó demográfiai helyzetével, felvette a kesztyűt, így mára sikerült elmozdulni a mélypontról.
    A családbarát intézkedések és a javuló gazdasági teljesítmény hatására a demográfiai mutatók elkezdtek javulni - hangsúlyozta, az egyik legfontosabb népesedéspolitikai eredménynek pedig azt nevezte, hogy a termékenységi ráta a 2010-es 1,25-ös szintről 1,44-re emelkedett.
    Kiemelte továbbá, hogy a korábbi évek alacsony házasodási kedve is pozitív irányra váltott: a házasságkötések száma 2015-ben 30 százalékkal haladta meg a 2010-es adatokat.
    Az interjúban az új bölcsődei rendszerről is szó volt, amelyet az eddiginél sokkal rugalmasabbnak, az igényekhez alkalmazkodónak nevezett az államtitkár. 2017-től már nem csak a tízezernél több lakosú településeken kell bölcsődét működtetni. Ha legalább öt kisgyermek szülei kifejezetten kérik az ellátást, vagy ahol legalább negyven, három éven aluli kisgyermek él a településen, az önkormányzat kötelező feladata lesz megszervezni a kisgyermekek napközbeni ellátását - részletezte, hozzátéve, hogy minderre két év felkészülési időt, fejlesztési pénzeket és üzemeltetési normatív támogatást kapnak az érintett települések.
    Közölte: európai uniós forrásokból a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban mintegy százmilliárd forint áll rendelkezésre új bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására, valamint a már meglévők korszerűsítésére.
    A családi otthonteremtési kedvezményről, a csokról szólva Rétvári Bence kifejtette: a bevezetés óta eddig 34 500 család vette igénybe a kedvezményt, ami összesen 81,5 milliárd forintos támogatást jelent.
    A legnagyobb, tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást megkapók 82 százaléka vállalt előre gyermeket, amiből jól látszik, hogy a csok az otthonteremtés mellett a gyermekvállalást is képes ösztönözni - mondta.
    Tájékoztatása szerint az érdeklődő családok közel 40 százaléka, mintegy 39 ezren új lakás építésére, vásárlására szeretnék felvenni a támogatást, több mint felük (56 százalék), körülbelül 54 ezer pár használt lakás vásárlását tervezi, és 4 százalékuk, 4 ezer család gondolkodik meglévő otthona bővítésében.