Emma napja van. | 2024.04.19

Emelkedtek a termelői árak Németországban novemberben

2016-12-20 08:53:14

 

Több mint három év óta először novemberben emelkedtek a termelői árak éves összevetésben Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.

 

    A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden közzétett jelentése szerint novemberben 0,1 százalékkal nőttek a termelői árak éves szinten. Elemzők 0,2 százalékos csökkenésre számítottak, miután októberben 0,4, szeptemberben 1,4, az augusztusban pedig 1,6 százalékos visszaesést mértek. 
    Utoljára 2013 júniusában emelkedtek az éves összevetésű ipari termelői árak, akkor is csak 0,6 százalékkal. 
    Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőttek a termelői árak novemberben. Elemzők 0,1 százalékos emelkedésre számítottak az októberi 0,7 százalékos növekedés után. Szeptemberben még 0,2, augusztusban pedig 0,1 százalékos havi csökkenést mértek. 
    A termelői árak változására novemberben is az energiaárak - immár lassuló ütemben csökkenő - alakulása gyakorolta a legnagyobb hatást. Tavaly novemberhez képest 1,7 százalékkal csökkentek az energiaárak, míg a köztes javak 0,4 százalékkal, a termelőeszközök 0,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 1,0 százalékkal, a nem tartós fogyasztási termékek pedig 1,6 százalékkal drágultak. 
    Az energiaárakat nem számolva, novemberben a németországi termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, és 0,8 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest.
    A termelői árak jól jelzik előre az inflációs nyomások alakulását, mivel a gyártók által vásárolt és eladott javak árát mérik. 
    A múlt hónapban kétéves csúcsra, 0,7 százalékra emelkedett a fogyasztói árindex Németországban, és közgazdászok arra számítanak, hogy a pénzromlás üteme tovább gyorsul az Európai Központi Bank 2 százalékos célszámának irányába.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó