Gedeon napja van. | 2024.03.28

Megerősítették elkötelezettségüket az EU-Törökország migrációs megállapodás teljes körű végrehajtása mellett az uniós vezetők

2016-12-16 07:43:52

 Megerősítették elkötelezettségüket az EU-Törökország migrációs megállapodás teljes körű végrehajtása mellett, a nyugat-balkáni migrációs útvonal mentén fekvő országokat pedig további támogatásukról biztosították az uniós országok állam- és kormányfői Brüsszelben csütörtökön.

    Az uniós tagországok vezetői a tanácsülésen elfogadott, a migrációval foglalkozó zárónyilatkozatukban pozitívan értékelték, hogy Görögország már megtette az első lépéseket az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodásban rögzítettek végrehajtásét illetően, ugyanakkor felszólították a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a közös cselekvési terv megvalósítását.
    Kiemelték az illegális migráció és annak kiváltó okainak kezelését célzó együttműködés fontosságát, amely elsősorban az Földközi-tenger középső medencéjét érintő migrációs beáramlást hivatott csökkenteni. További részletek kidolgozását javasolták a migráció összefüggésében indított partnerségi program öt - Niger, Mali, Nigéria, Etiópia, Szenegál - afrikai országával és arra szólították fel a tagállamokat, hogy fokozzák elkötelezettségüket a migrációs beáramlás megfékezése érdekében és a javítsák a nemzetközi védelemre nem jogosultak visszaküldésének arányát.
    Hangsúlyozták, tovább kell erősíteni a líbiai parti őrség munkájának támogatását,  többek között az Földközi-tengeren tevékenykedő Sophia haditengerészeti uniós flotta mandátumának kiszélesítésével a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében. Ezzel párhuzamosan meg kell teremteni a migránsok önkéntes visszatérésének lehetőségét ezzel is csökkentve a veszélyes tengeri utat választók számát.
    Emlékeztettek az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) és az uniós határ- és parti őrség további támogatására, amely az ügynökségek stabil és fenntartható munkáját biztosítja.
    Arra hívták fel a figyelmet, hogy ébernek kell maradni a Földközi-tenger nyugati partvidékén és más migrációs útvonalakon fekvő országok tekintetében, hogy az unió képes legyen gyorsan reagálni az esetleges fejleményekre.
    Az állam- és kormányfők zárónyilatkozatukban a felelősség és a szolidaritás elvének hatékony alkalmazását hangsúlyozták és elismerték a közös európai menekültügyi rendszer előremutató erőfeszítéseit. Megjegyezték ugyanakkor, más területek további munkát igényelnek, valamint azt sürgették, hogy a tanács jusson egyetértésre az EU menekültpolitikáját illetően a következő uniós elnökség fél éves mandátuma alatt.
    Továbbá arra szólították fel a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az áthelyezés mechanizmusának végrehajtása terén, különösen a kísérő nélkül érkezett kiskorúak és a nemzetközi védelemre jogosult menekültek áttelepítése tekintetében.
    A szöveg megjegyzi, ez utóbbi nem vonatkozik Magyarországra és Szlovákiára az ügyben folyó bírósági eljárás lezárultáig, valamint Lengyelországra, amely a felperesek oldalán avatkozott be az eljárásba.
    Az állam- és kormányfők megerősítették támogatásukat Ciprus újraegyesítésének folyamatban lévő eljárásának tekintetében és leszögezték, a szigetország az unió tagja marad a folyamatot követően is.