Gedeon napja van. | 2024.03.28

Több mint 32 ezer menedékkérelmi eljárás indult idén Ausztriában

2016-12-13 10:55:08

 

Idén több mint 32 ezer menedékkérelmi eljárás indult Ausztriában, amely a megállapított felső korlát 86 százaléka - közölte az osztrák belügyminisztérium kedden. Ebben az évben várhatóan nem lépik át a kormány által meghatározott kvótát, amely szerint 37 500 eljárást kezdhetnek 2016-ban.

 

    Az osztrák kormány korábbi döntése értelmében idén legfeljebb 37 500, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, 2019-ben pedig 25 ezer menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja határait.
    A belügyminisztérium közlése szerint idén több mint 39 ezer kérelmet nyújtottak be, azonban nem minden esetben kezdődhetett meg az eljárás, például azoknál, akiket a dublini rendelet alapján más uniós tagállamokba küldenének vissza. A 32 ezer megindult eljárás közül mintegy kilencezret még tavaly nyújtottak be. 
    Idén eddig 16 ezer kérelem feldolgozását utasították el, több mint 14 ezer esetében a dublini egyezmény alapján. 
    Az év első tizenegy hónapjában mintegy tízezer ember visszaküldéséről döntöttek, akik közül több mint ötezren önként hagyták el az országot, 4500-at pedig kitoloncoltak. 
    Tavaly mintegy 90 ezer menedékkérelem érkezett az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer.