Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó: Magyarország lett Kína európai terjeszkedésének bázisa

2016-11-30 09:47:47

 Mára sikerült elérni, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének Magyarország legyen az egyik legfőbb bázisa - jelentette ki szerdán, az MTI-nek Pekingből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

    "Ha a kínaiak gazdaságról és Európáról gondolkodnak, akkor most már leginkább Magyarország jut eszükbe" - mondta el a miniszter, aki négy órán át tárgyalt kínai kollégájával, Vang Jivel.
    Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarországnak Európa legversenyképesebb befektetési környezetével, földrajzi elhelyezkedésével és infrastruktúrájával sikerült elérnie, hogy a térségben Magyarországra érkezett a legtöbb kínai beruházás, és tavaly és idén is a legtöbbet Magyarország exportált a térségből Kínába.
    "Ez óriási gazdasági fejlődési potenciált jelent" - húzta alá a miniszter.
    A miniszter közölte: Vanggal megállapodtak abban, hogy átfogó stratégiai partnerség szintjére emelik a két ország kapcsolatát, ez Kínában a legmagasabb szintű együttműködést jelenti.
    Emellett a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizációja is szóba került, és az a döntés született, hogy legkésőbb jövő március végéig kiírják a tendert, június végéig pedig aláírják a kivitelezési szerződést. Ennek részleteiről Hszu Sao-sivel, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformtanács elnökével is tárgyalt Szijjártó Péter.
    "Ezáltal Magyarország megkerülhetetlen lesz a kínai áruk nyugat-európai exportjában" - hangoztatta Szijjártó Péter.
    A külgazdaságért is felelős miniszter tudatta: pekingi útján megállapodás született a Kínába irányuló magyar agrárexport további bővítéséről. Megjegyezte, hogy 2016 első nyolc hónapjában 71,5 százalékkal gyarapodott a magyar agrártermékek kivitele Kínába, és most a magyar kukorica és a tejtermékek exportja is megindulhat.
    "Ez újabb dollár tízmilliókat jelent a magyar gazdaság számára" - húzta alá.
    Szijjártó Péter elmondta azt is: pekingi látogatásának ideje alatt jött létre megállapodás két jelentős kínai bankkal, hogy egymilliárd dollár értékben finanszírozzák a Wizzair tíz új repülőgépének beszerzését. "Így továbbra is a Wizzairé lehet az egyik legfiatalabb flotta Európában" - magyarázta.
    A miniszter emlékeztetett arra, hogy tavaly júniusban Magyarország a térségből elsőként írt alá megállapodást Pekinggel a kínai "Egy öv, egy út" stratégia végrehajtásáról, és ennek folytatásaként Magyarország az első közép-európai ország, amely - szerdán - megtarthatta Pekingben az első közös munkacsoporti megbeszéléseket.
    A miniszter a pénzügyi együttműködés szorosabbra fűzéséről és az egymilliárd jüanos magyar államkötvény-kibocsátás sikeréről is beszámolt, kiemelve, hogy Peking támogatja Magyarország felvételét az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankba, amelynek elnökével, Csin Li-csünnel is egyeztetett a miniszter. 
    Kitért arra is, hogy az év első 9 hónapjában 30 százalékkal nőtt a Magyarországra utazó kínai turisták száma, mert már 13 városban lehet vízumigénylést leadni, amelyet 72 órán belül el is bírálnak.
    Szijjártó Péter bejelentette: megállapodás született arról, hogy Kína kulturális központot nyit Budapesten. Elmondta azt is, Magyarország továbbra is támogatja, hogy az EU ismerje el Kínát piacgazdaságnak, és szorgalmazza, hogy mielőbb kössön vele beruházási megállapodást. 
    Emellett a miniszter kérte Kína támogatását a 2024-es olimpiai pályázathoz, hogy a 2022-es pekingi téli olimpia után 2024-ben nyáron Budapesten lehessenek a játékok.
    Szijjártó Pétert fogadta Pekingben Jang Csie-cse külügyi államtanácsos és Kou Csang-ven sportminiszter is.