Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kormánybiztos: a takarékoknak nincs vesztegetni való idejük

2016-11-28 18:38:25

 

A takarékszövetkezeti szektornak nincs vesztegetni való ideje, a kormányhatározatban kijelölt feladatokat és az üzleti modell megújítását mielőbb el kell végezni, a szektor megfelelő működéséhez szükséges jogszabály-módosítási javaslatokat januárig várják a takarékoktól - hangsúlyozta a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyért felelős kormánybiztos egy hétfői rendezvényen, Budapesten.

 

    A Takarékbank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ)  közleménye szerint Bártfai-Mager Andrea az SZHISZ, a Takarékbank, a szövetkezeti hitelintézetek, valamint az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség konzultációján kiemelte: a kormány elképzelése is az, hogy az integrációval egy versenyképes, a vidéki magyar lakosság és vállalkozóik igényeihez igazodó, korszerű termékeket kínáló bankcsoport jöjjön létre, amely igazodik az agráriumban zajló változásokhoz, és a 21. században elengedhetetlen digitális bankolás terén is előre tud lépni.
    Kifejtette: a kormányzat az integráció jövőjét középtávon csökkenő, majd fokozatosan megszűnő állami részvétel mellett képzeli el. Hangsúlyozta, hogy a szorosabb integrációhoz elengedhetetlen a kultúraváltás mind az üzleti kultúra, mind az integrációról való gondolkodás területén. Üzletileg aktív, hitelezésre összpontosító integrációs modellt kell kialakítani, a szorosabb integrációt "alapvetésnek" kell elfogadni - tette hozzá.
    A szoros integrációból eredő, központi intézményektől való erős függés kockázatát úgy kívánják csökkenteni, hogy ezen intézmények vezetésében a takarékszövetkezetek vezetői játszzák a meghatározó szerepet - mondta Bártfai-Mager Andrea.
    A kormánybiztos hangsúlyozta: a szektor irányítási modelljében az SZHISZ a prudenciális, míg a Takarékbank az üzleti irányításért felelős, de üzletileg csak egy központja lehet az integrációnak. Az integráció struktúráját egyszerűsíteni kell, mivel a sikeres működéshez mérethatékony szervezetek szükségesek, ösztönözni kell a takarékok egyesüléseit, amennyiben azok az előzetesen, közösen meghatározott alapelvek mentén zajlanak. Olyan összeolvadások létrejöttét támogatják, amelyek prudenciális szempontból megfelelőek és üzletileg életképesek, a szinergiák minél jobb kiaknázása érdekében pedig területileg egységesek. 
    Az SZHISZ-nek aktív szerepe lesz a fúziók kontrolljában, a Takarékbanknak pedig abban kell támogatnia a takarékokat, hogy az egyesülések üzletileg is sikeresek legyenek - mutatott rá..
    Szorosabb integráció nem képzelhető el egységes informatika nélkül - hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea, hozzátéve, ezért az SZHISZ-nek és a Takarékbanknak kiemelt feladata, hogy felgyorsítsa az egységes informatikai rendszer bevezetését és biztosítsa azokat a feltételeket, amelyekkel a Takarék Csoport meg tud felelni a prudenciális előírásoknak, valamint az IFRS- alapú könyvvizsgálat követelményeinek. A Takarék Csoportnak egységes szabályrendszer szerint kell működnie - fejtette ki a kormánybiztos.
    A kormányzat úgy látja, hogy a postával való együttműködés lehet az egyik kitörési pontja a vidéken megőrzendő takarékszövetkezeti hálózatnak, ezért mindkét szervezetnek külön-külön mielőbb meg kell vizsgálnia, hogy milyen feltételek mellett lehet üzletileg sikeres az együttműködés - mondta Bártfai-Mager Andrea.
    A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációjába jelenleg 67 darab takarék/szövetkezeti hitelintézet tartozik. Az SZHISZ 2015. év végi konszolidált mérlegfőösszege 2398 milliárd forint, adózás előtti eredménye 3,312 milliárd forint volt. A Takarékbank mérlegfőösszege 2015 végén 777 milliárd forint, adózás előtti eredménye 3,397 milliárd forintot ért el.