Auguszta napja van. | 2024.03.29

Novák Ferenc: érdemes küzdeni a művésznyugdíjakért

2016-11-26 13:34:38

 

Érdemes volt egyezetést kezdeményezni a táncművészeti életjáradékra jogosultak körének bővítéséért - mondta el az MTI-nek Novák Ferenc, a Magyar Táncművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

    Balog Zoltán és Lázár János miniszterek, balamint Dunai Mónika fideszes képviselő egy nemrég beterjesztett törvénymódosítási javaslata szerint a 2011-ben létrehozott balettművészeti életjáradék táncművészeti életjáradékká alakulna, így a jövőben már nemcsak a Magyar Nemzeti Balettnél, a Győri Balettnél, a Pécsi Balettnél és a Szegedi Kortárs Balettnél, hanem a Magyar Állami Népi Együttesnél, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnél, a Duna Művészegyüttesnél és a Budapesti Operettszínháznál vagy ezek jogelődeinél legalább huszonöt éven át magántáncosi vagy tánckari tevékenységet folytató táncművészek is kaphatnának életjáradékot.
    A törvénymódosítás ötletét felvető koreográfus szerint rendkívül igazságtalan lépés volt, mikor néhány éve a kormány eltörölte a művésznyugdíj intézményét és a táncosok közül csak a négy balettegyüttes tagjai számára hagyta meg a korai életjáradék lehetőségét.
    A Magyar Táncművészek Szövetsége ekkor mindent elkövetett, a vezetőség rengeteget tárgyalt a törvény módosítása érdekében, de sikertelenül - idézte fel Novák Ferenc. Mint hozzátette, Foltin Jolán táncművésszel ekkor elhatározták, hogy személyesen Balog Zoltánnál, az emberi erőforrások miniszterénél járnak közbe, majd Novák Ferenc Áder János köztársasági elnöknek is említést tett a problémáról.
    A táncszövetség elkészített egy táblázatot is, amelyből kiderül, hogy a módosítás mindössze néhány millió forint pluszkiadást jelentene a költségvetésnek - számolt be a Kossuth-díjas koreográfus.
Novák Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy tíz közül legfeljebb két táncos jut el a huszonöt éves karrierig és a néptáncosok között még kisebb az arány, mint a balettművészek körében.
    Ennek ellenére "minden tárgyalásnál, mikor ennek a (jogosultsági körnek a még szélesebb) kibővítése szóba került, finoman falakba ütköztünk" - idézte fel, hozzátéve: "lehetett látni, hogy most az a realitás, hogy ez a négy együttes kapja meg" a lehetőséget.
Novák Ferenc ezért érthetetlennek nevezte a Magyar Koreográfusok Társaságának (MKT) a napokban közzétett, "nagyon indulatos" nyílt levelét, amely szerinte elsősorban a táncszövetség két vezetőjét támadja.
    Az MKT-nek persze "abszolút jogos" az a felvetése, hogy a táncművészek szélesebb körére kellene kiterjeszteni a bővítést - hangsúlyozta Novák Ferenc.
    Hozzátette azonban: a kortárs táncosok túlnyomó többsége nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként veszi fel a fizetését, így minimális nyugdíjjárulékot fizet. A jogszabályok mostani logikája szerint ezért legfeljebb olyan további táncegyüttesek tagjai - például a miskolci, az egri vagy a kecskeméti színházé - lennének még jogosultak az életjáradékra, amelyeknél a táncosok alkalmazotti státusban vannak - mutatott rá.
    A jogosultak körének most zajló bővítése azonban bizonyítja, hogy érdemes tovább küzdeni - hangsúlyozta Novák Ferenc, hozzátéve: ha az MKT ezt vállalja, ő is kész segíteni.