Emma napja van. | 2024.04.19

Továbbra is Klaus Schormann áll a nemzetközi öttusasport élén

2016-11-26 11:12:10

 

További négy évig a német Klaus Schormann irányítja a Nemzetközi Öttusaszövetséget (UIPM).

    A szervezet frankfurti tisztújító közgyűlésén eredetileg szombaton lett volna az elnökválasztás, de - a UIPM közleménye szerint - az európai szövetséget vezető orosz Dmitrij Szvatkovszkij javaslatára már péntek este sor került erre. A tagság pedig újabb négy évre megválasztotta a nemzetközi szövetséget 1993 óta elnöklő 70 éves Schormannt.
    A német sportvezető az újabb mandátumát a tokiói olimpiával zárhatja, amelyen megvalósul az az elképzelése, hogy mind az öt sportágat egyetlen helyszínen - a Tokió Stadionban - bonyolítják le.
    A kongresszus első napján elfogadták a végrehajtó bizottság javaslatait, köztük azt, hogy az úszásban egy-egy másodperc három helyett ezentúl két pontot ér, valamint azt, hogy "kombinált szám" helyett lézerlövészetes futásnak nevezik (laser-run) a versenyeket lezáró, lövészetből és futásból álló szakaszt.