Andrea napja van. | 2024.04.18

A megyei közgyűlés előtt: gazdaság és demográfia

2016-11-25 11:42:25

Borsod-Abaúj-Zemplén 2015. évi gazdasági folyamatairól a NAV, a demográfiai helyzetről pedig a KSH tájékoztatójából kapott képet a megyei közgyűlés szerdai ülésén. Mind a két témával kapcsolatban számos képviselői észrevétel, vélemény hangzott el.

A határozatképesség megállapítását követően Török Dezső, a közgyűlés elnöke részletesen ismertette a legutóbbi ülés óta történteket, amelyről az önkormányzat honlapján (www.baz.hu) tájékozódhatnak. A napirend elfogadását követően elsőként a költségvetést módosította a testület, majd megalkották a testület széleskörű egyeztetésen alapuló jövő évi munkatervét.

 1632_0_680.jpg

Az elnök részletesen ismertette a legutóbbi ülés óta történteket

Török Dezső beszámolt a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásáról, melyet a testület a kérdéseket és hozzászólásokat követően elfogadott.

„Meglehetősen nyitott a megye gazdasága, ezért sérülékeny is” – magyarázta a 2008-as világgazdasági válság Borsod-Abaúj-Zemplént sújtó hatásait Weilandics Miklós, a NAV megyei igazgatója. 2007-hez, mint bázishoz viszonyítva mutatta be az elmúlt évek változásait. Kiemelte, hogy 2012-13-ban lényegesebb fejlődés indult, tavaly pedig már reálértékben is növekedést figyelhettek meg. Ebben jelentős szerepe volt néhány vegyipari, gépipari nagyvállalat teljesítményének. Az előterjesztéssel kapcsolatban több képviselő is hozzászólt. Valamennyien elismerősen szóltak az elemzés színvonaláról, a számokat eltérően magyarázták.

 1632_3_680.jpg

Weilandics Miklós vetítéssel egybekötött előadás keretében értékelte megyénk gazdaságának alakulását

Ezt követően a megye demográfiai helyzetéről készült KSH tájékoztató került a közgyűlés elé. A népességfogyatkozással, a kapcsolódó szociális, oktatási problémákkal több képviselő is részletesen foglalkozott. A testület elfogadta a tájékoztatót.  Lipták Attila dandártábornok a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 2016-os tevékenységéről tartott beszámolót. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltsége és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság is tájékoztatta a közgyűlést.

 1632_1_680.jpg

Készül a tudósítás

Zárt ülés keretében két fejlesztéssel kapcsolatos előterjesztést tárgyaltak meg a képviselők. Az egyebek keretében pedig a Tokaj-Hegyaljai világörökséggel kapcsolatban hangzott el javaslat.

1632_2_680.jpg

A képviselők 16 napirendi pontot tárgyaltak végig