Emma napja van. | 2024.04.19

Csehországban nő az interneten hazárdjátékokat játszó gyermekek száma

2016-11-21 13:37:41

 

Emelkedik az interneten hazárdjátékokat játszó és nagy összegeket veszítő gyerekek száma Csehországban - közölte Jindrich Voboril, a cseh országos drogellenes központ vezetője hétfőn Prágában egy szakmai konferencián.

 

    "A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy már a 16 éven aluli gyerekek is játszanak. Mintegy hét százalékuk pénzért is játszott és sokan komoly összegeket veszítettek, természetesen szüleik pénzét. A középiskolai érettségik előtt már a gyerekek 30 százaléka veszített pénzt internetes hazárdjátékokon, ez új jelenség" - állította Voboril egy országos felmérés és tanulmány eredményeire hivatkozva. 
    A több mint 2700 tizenéves diák megkérdezésén alapuló tanulmányból kitűnik, hogy a fiatalok 4,3 százaléka már játéktermekben is játszott, holott azokba a törvény szerint csak 18 éven felüliek léphetnek be. 
    A gyerekek körében a kártya- és kockajátékok a legnépszerűbbek, ezeket a fogadások és a sorsjegyek követik. A felmérés szerint az internetes hazárdjátékoknak a fiúk jóval nagyobb mértékben hódolnak, mint a velük egykorú lányok. 
    A hatályos törvényeket a fiatalok általában úgy kerülik meg, hogy először egy 18 évnél idősebb személy regisztráltatja magát a játékban, majd később az ő neve alatt a nála fiatalabbak játszanak. 
    Csehországban januártól szigorodnak a hazárdjátékok szabályai minden helyen, az interneten is, és kötelező lesz a regisztráció. A hatóságok listát készítenek azokról, akiket különböző okok miatt eltiltanak a játéktól, és ezt az üzemeltetőknek ellenőrizniük kell. A külföldi internetes kaszinókat és játékokat betiltják Csehországban. "Nem érdekünk, hogy olyan külföldi cégek legyenek jelen a cseh szerencsejáték piacon, amelyek nem tartják be a törvényeket" - jelentette ki Ondrej Závodsky, pénzügyminiszter-helyettes a konferencián. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó