Emma napja van. | 2024.04.19

Vucic: a jó magyar-szerb politikai kapcsolatok a gazdaság területén is megmutatkoznak

2016-11-21 11:55:58

 

Infrastrukturális projektekről, a gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a befektetési lehetőségekről, kisebbségi ügyekről és migrációs kérdésekről tárgyalt a magyar és a szerb kormány hétfői dél-szerbiai együttes ülésén, amelyet követően Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kijelentette: a jó politikai kapcsolatok a gazdaságot is erősítik.  

 

    A szerb miniszterelnök aláhúzta, hogy soha nem volt még olyan jó a kapcsolat a két kormány között, mint az utóbbi időszakban. Aleksandar Vucic történelminek nevezte a magyar kormány dél-szerbiai látogatását. 
    Elmondta, hogy az utóbbi időszakban nőtt a kereskedelmi forgalom a két ország között, és a nisi kormányzati csúcs egyik célja éppen az volt, hogy további magyar befektetőket vonzzon Szerbia a térségbe, de egyre több szerb befektetőt várnak Magyarországra is. 
    A kormánycsúcs témái között továbbá a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, valamint az idegenforgalom területét érintő együttműködésekről esett szó. Itt elhangzott, hogy a gyógyfürdők kiépítése terén szerzett magyar tapasztalat nagyon hasznos lehet Szerbia számára, itt ugyanis még gyerekcipőben jár az idegenforgalom ezen ága. 
    Az infrastrukturális kapcsolatok erősítése között a Budapest-Belgrád, valamint a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal felújítását, valamint több autópálya kiépítését említette a szerb miniszterelnök. A két kormányfő hétfőn megtekintette a Prosek-Bancarevo autópálya-szakaszt, amely egy fontos közlekedési folyosó részét képezi, miután az út teljes egészében elkészül, összeköti majd Budapestet Szófiával és Isztambullal.
    Kiemelte, hogy a migráció és a terrorizmus elleni harc területén meglévő belügyminisztériumi együttműködés jól működik, és ezt a továbbiakban is folytatni kell. 
    Elmondta, hogy kiemelkedően jó a szerb kormány kapcsolata a szerbiai magyarsággal, és ugyanilyen jó a magyar kormány viszonya a magyarországi szerbséggel.
    Újságírói kérdésre válaszolva köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az 50 milliárd forintos támogatásért, amelyet a vajdasági gazdaságfejlesztési programon keresztül a délvidéki vállalkozásoknak juttat. Mint mondta: minden befektetés jó hírnek számít, és minden ilyet csak támogatni tud a kormány. 
    Aleksandar Vucic köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének - aki szintén részt vett a közös kormányülésen -, mert az utóbbi időszakban hídként kötötte össze a két népet és a két kormányt. 
    A sajtótájékoztató előtt a szaktárcák két megállapodást írták alá. Az egyik Szerbia európai integrációjának folytatására, illetve annak támogatására vonatkozik. Jadranka Joksimovic európai integrációval megbízott tárca nélküli miniszter a dokumentummal kapcsolatban kijelentette, hogy annak értelmében Budapest szakembereket küld Szerbiába, akik a csatlakozási tárgyalások során a magyar tapasztalatokat felhasználva segítik Belgrádot.  
    A másik megállapodással a Tisza nemzetközi hajózásra alkalmassá válik, azaz a jövőben már nemcsak magyar és szerb, hanem más felségjelzésű hajók is használhatják. A tiszai hajózásról szóló korábbi megállapodást 1955-ben írták alá, az új dokumentum pedig már a korszerű igényeknek is megfelelő feltételeket tartalmazza. Ezzel a megállapodással a Tisza a Rajna-Duna európai hajózási útvonal részévé válik.
    Ez volt a magyar és a szerb kormány harmadik együttes ülése, 2014-ben Belgrádban, tavaly pedig Budapesten tartottak közös kormányülést.