Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az iszlamizmus eszmetörténetéről írt könyvet Jany János keletkutató

2016-11-21 11:43:39

 

Az iszlamizmus - eszmetörténet és geopolitika címmel jelent Jany János keletkutató és jogtörténész új kötete Typotex kiadónál; a szerző az MTI-nek elmondta: a globális dzsihádizmus sokszor még az iszlám jog szent háborúra vonatkozó előírásait sem veszi figyelembe. 

 

    Jany János szerint az iszlamizmus - amelyet a közbeszédben gyakran tévesen összemosnak a konzervatív vagy a szalafita iszlámmal, olykor magával az iszlám vallással is - lényege, hogy az iszlám vallást felhasználva, annak egyes aspektusait túlhangsúlyozva, másokat elhallgatva olyan politikai ideológiát alkot, amely követői szerint tökéletes magyarázatot ad a múlt és a jelen történéseire, sőt a jövőre vonatkozó cselekvések irányát is kijelöli.
     Ennek ellenére az iszlamizmus korántsem egységes irányzat, az egyes irányzatok, csoportok között rengeteg ellentmondás feszül. Ezek egy része követi az iszlámon belüli fragmentációt - így létezik külön szunnita és síita iszlamizmus -, más része ideológiai alapú különbség - például a gazdaságba történő állami beavatkozás szükségességéről vagy annak elutasításáról -, harmadik része pedig kifejezetten taktikai jellegű. Utóbbi típusba tartozik a kérdés, hogy szükséges-e a célok eléréshez az erőszak alkalmazása, vagy sem - hangsúlyozta Jany János.
    A kutató hozzátette: az iszlamizmus nézőpontja sokat változott az elmúlt 100 évben, ugyanakkor ma is abból az egyébként helyes felismerésből táplálkozik, hogy a muszlim társadalmak lemaradtak a Nyugathoz képest politikailag, gazdaságilag, valamint a katonai erőt és a tudományos teljesítményt tekintve is. Az iszlamizmus válasza erre nem a nyugati modellek átvétele - ez a reformizmus programja -, hanem az iszlámhoz való visszatérés eszménye, bár ez szinte minden iszlamista gondolkodó számára mást jelentett. A 19. század végén megjelent iszlamizmus viszonya az erőszakhoz is sokat változott, a kezdeti időszak enyhébb hozzáállástól mára a globális dzsihádizmusig jutott.
    A könyv részletesen kitér az iszlamizmus és a saria viszonyára. Jany János elmondta: a saria az iszlám egyik központi eleme, az iszlám jog, amely évszázados jogtudományi erőfeszítés eredményeképpen érte el mai formáját, és döntően a művelt középkori városi civilizáció és az abban élő kereskedők érdekeit tükrözi. Forrásai a Korán, a prófétai hagyományok és a jogtudomány megállapításai, a vallási kérdések - ima, zarándoklat, böjt - mellett elsősorban magánjogi kérdéseket taglal - házassági jog, öröklési jog, szerződések -, kevés büntetőjoggal kiegészítve.
    A szerző szerint bár van kapcsolat a két fogalom között, semmiképp sem szabad összemosni őket. Az iszlamisták gyakran hangoztatott célja, a saria - amely a mai jogtudósok egy része inkább erkölcsnek, mintsem valódi jognak gondol, utóbbi felfogás a Mohamed halála utáni évszázadokban terjedt el - "visszaállítása" például nem valósítható meg, mert azt soha senki nem törölte el, nem is törölhette el, hiszen isteni eredetű, vagyis örökérvényű. A saria bevezetésének vágya egy modern állam jogrendszereként szintén nehezen értelmezhető, hiszen az tartalmánál fogva nem felel meg ennek a szerepnek. Mindezzel az iszlamista vezetők a megfelelő iszlám jogtudósi képzettség hiányában sokszor nincsenek tisztában.
    "A saria pontosan meghatározza a dzsihád, a szent háború okait, lefolyását és részletszabályait is, mely a modern nemzetközi jog fényében teljesen idejétmúlt. Ám a globális dzsihádizmus még ennek a jognak a szabályait sem tartja be" - mutatott rá Jany János. A kutató szerint az iszlamizmus - amelyet a közbeszédben gyakran mint egy középkorból itt ragadt ideológiaként mutatnak be - valójában a modern és posztmodern kor terméke, hiszen az ezekre adott válaszként, a kulturális modernitás elutasításaként jött létre.
    "A nyugati világ bizonyára nem ártatlan az iszlamizmus kialakulásában, hiszen már évszázadokkal korábban gyarmatosító hatalomként volt jelen a muszlim társadalmak életében. A neo-kolonializmus azóta is tart, gondoljunk csak Afganisztán, Irak, Szíria és Líbia elpusztítására, az Irán elleni nagyon komoly politikai és gazdasági fellépésekre. Ugyanakkor a poszt-kolonializmus egyoldalúsága sem követhető, mely a muszlim társadalmak minden bajáért a nyugati hatalmakat teszi felelőssé" - hangsúlyozta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének vezetőjeként dolgozó szerző.
    Hozzáfűzte: az iszlamizmus nem egy esetben bukott államokban jelenik meg, ahol a muszlim társadalmak és államok kontrollmechanizmusai nem működnek, a nyugati hatalmak beavatkozásai pedig éppen ilyen államokat teremtettek Irakban, Szíriában és Szomáliában is. Ezért az egyoldalú érdekérvényesítés helyett a kooperáció, a muszlim társadalmak sajátosságainak figyelembe vétele a külpolitikai döntések meghozatala előtt bizonyára segítené a megoldást, amihez viszont a muszlim társadalmaknak is sokat kell tenniük.