Tivadar napja van. | 2024.04.20

Orenburgba szállítottak tizennégy hortobágyi vadlovat

2016-11-21 10:50:10

 

Oroszországba szállítottak a hétvégén tizennégy vadlovat a Hortobágyról, az állatok már az orenburgi vadrezervátumban legelnek - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

 

    Kánai Edina közleménye szerint az Európai Przewalski ló Tenyésztési Program (EEPP) kérésére szállították a vadlovakat Oroszországba, ahol Orenburg mellett mintegy háromezer hektár kiterjedésű vadlórezervátumot létesítenek. 
    A speciális rendeltetésű védett területet hivatalosan 2015-ben nyitották meg, amely eddig hat, Franciaországból odaszállított vadlónak adott otthont. Ahhoz, hogy egészséges vadlóközösség alakulhasson ki, ennél jóval több állatra van szükség, így a rezervátum munkatársai kérelemmel fordultak az EEPP koordinátorához, aki felvette a kapcsolatot az összes európai vadlótartóval - jelezte Kánai Edina megjegyezve, hogy az előzetes felmérések alapján, egyedül a Hortobágyi Nemzeti Park lóállományában találtak elegendő számban olyan egyedet, amelyek a szigorú követelményeknek megfeleltek.
    Kristin Brabender, a HNP projektkoordinátora elmondta: a kiválasztás során fontos elvárás volt, hogy a lovak genetikai szempontból alkalmasak legyenek a már Orenburgban élő állomány fejlesztésére. A feltételek között szerepelt, hogy a kancák ne legyenek vemhesek, de életkoruk legalább két év legyen, a csődörök közt legyen legalább két idősebb egyed, amely háremcsődörként is megállja a helyét, és valamennyi egyed egészséges, küllemében tipikus vadló legyen.
    Ahhoz, hogy a lovak már szállítás előtt összeszokjanak, előzőleg külön karanténban kellett tartani egy háremcsoportot és külön egy csődörcsoportot. 
    A nem hétköznapi feladatnak számító vadlóbefogást tíztagú szakmai csoport végezte: a lovakat lövedékek segítségével elkábították, az állatok egy-egy mikrochipet kaptak, és az állatorvosi vizsgálatokhoz mintákat vettek belőlük. A vizsgálatok elvégzésében a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai segítették a HNP szakembereinek munkáját - ismertették a részleteket.
    A közlemény szerint a kiválasztott lovakat a Horse Trans Cargo kamionjai szállították Budapestre a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan külön repülőgéppel utaztak az új élőhelyükre. A vadlovak vasárnap délután már birtokba vették új orenburgi kifutójukat, ahol majd az első oroszországi telüket töltik.  
    Amint az idő kitavaszodik, összeengedik őket a Franciaországból származó vadlovakkal, és elfoglalhatják új otthonukat, az orenburgi vadlórezervátumot - zárul a HNP közleménye.