Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Törökországban letartóztatott újságírók szabadon engedését sürgette egy ENSZ-tisztviselő

2016-11-19 07:16:09

 

Minden Törökországban letartóztatott újságíró szabadon engedését sürgette pénteken David Kaye, az ENSZ szólás- és véleményszabadság előmozdításával és védelmével foglalkozó különmegbízottja.

 

    A tisztviselő egyhetes törökországi tartózkodása végén Ankarában tartott sajtótájékoztatót.
    Kaye figyelmeztetett: a török kormánynak felelőssége megvédeni az állampolgárok jogait a július 15-i puccskísérlet után, de ez nem azt jelenti, hogy a vezetés minden felhatalmazást megkapott a szólásszabadság korlátozására.
    Beszédében ugyanakkor azt is elmondta, hogy "mély szimpátiát" érez Törökország iránt az erőszakos hatalomátvételi incidenst követő, valamint a kurd szeparatisták és az Iszlám Állam terroristái jelentette fenyegetés miatt.
    Kaye törökországi látogatása során találkozott kormánytisztviselőkkel, illetve előzetes letartóztatásba helyezett újságírókkal, köztük a Cumhuriyet (Köztársaság) hírhedt kormánykritikus napilap terrorpropagandával vádolt főszerkesztőjével és kilenc munkatársával.
    "Az a következtetésem, hogy országszerte komoly mértékben korlátozzák a szólás- és véleményszabadságot" - összegezte tapasztalatait Kaye.
    Négy hónap alatt a török hatóságok közel 37 ezer embert vettek őrizetbe és legalább 100 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el munkaköréből közvetlen összeesküvés vagy a puccsistákhoz köthető állítólagos kapcsolataik okán. Bezártak továbbá több mint 170 sajtóorgánumot, Kaye értesülése alapján pedig 155 újságírót fogva is tartanak.
    Az ENSZ-tisztviselő arra kérte a török kormányt, hogy vizsgálja felül a szerinte túl tágan értelmezett török terrorellenes törvényt, helyezze hatályon kívül a kormánytisztviselők sértegetőinek büntethetővé tételéről szóló jogszabályt, ne zárjon be sajtóorgánumokat és biztosítsa az elbocsátott közalkalmazottak számára a fellebbezés lehetőségét.