Rudolf napja van. | 2024.04.17

Bernek menedzsmentje szerint világnézeti és látásmódbeli különbség van

2016-11-18 07:42:51

 A több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között.

    Csütörtökön a Sport TV Mai helyzet című műsorában a cég ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán beszélt konkrétumokról, hozzátéve, hogy ez a konfliktus nem Gyárfás Tamás elnök és Hosszú Katinka, és nem is a szövetség és Hosszú Katinka között van.
    A menedzsment képviselői először a tavaly decemberi támogatói programmal kapcsolatban jegyezték meg, hogy a szerződés egyik passzusának a sportolói képmás-, illetve névhasználatot kellett volna engedélyeznie.
    "Meglátásom szerint egy támogatási szerződésben ne kössem ki azt, hogy az arculati jogok és a névhasználat hozzám kerüljön" - fogalmazott Kőrösparti Gábor.
    Tarpai Zoltán hozzátette, javaslatuk szerint a sportoló támogatása mellett a menedzsmenttel azt a szerződést kellett volna megkötni, ami szabályozza, hogy a sportolót milyen megjelenési kötelezettségek terhelik, mikor mit kell viselnie, hogyan és hányszor kell megjelennie.
    Mint mondják, márciusban kaptak egy szóbeli igent, de támogatást a mai napig nem. Azt nem tudják, más is került-e ebbe a helyzetbe. "Mi nem futottunk azért köröket az úszótársadalomban, hogy találjunk még olyan embereket, akik hasonló cipőben járnak. Mi elsősorban Petiért vagyunk felelősek, úgy gondolom, ebben maximális konstruktivitást mutattunk, elmondtuk a kollektív szerződés ötletét. Megpróbáltuk elmagyarázni azt is, hogy Péter nem írhat alá szerződést akkor, ha egy menedzsmentnek adja a névhasználati és arculati jogait. Ő nem mondhat le arról, ami nem az övé. De a legnagyobb probléma az, hogy úgy gondolom, ezt nem is értik" - hangzott el a műsorban.
    "Azt hiszem, itt a konfliktus nem Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka, de még csak nem is Hosszú Katinka és az úszószövetség között van, hanem alapvetően - és azt gondolom, ez az úszástól függetlenül is nyugodtan kijelenthető - a versenyzőtársadalom és az őket kiszolgáló szervezet közötti világnézeti és látásmódbeli különbségről van szó" - nyilatkozta Kőrösparti Gábor.
    Hozzátette, véleménye szerint Hosszú azért követeli az elnök lemondását, mert azt gondolja, távozásával megoldódnak ezek a problémák.
    Reagáltak arra is, hogy az úszószövetség konkrétumokat vár a sportági társadalom tagjaitól: "az egyik ilyen javaslatunk az volt, hogy szabályozza egy kollektív szerződés - mint például az észak-amerikai profiligákban - a versenyzők kötelezettségeit, hogy milyen módon, milyen jogkörrel használhatja fel a szövetség egy sportoló arcát, képmását és nevét" - mondta Kőrösparti.
    A cég képviselői azért szólaltak meg Bernek Péter helyett, mert nem akarják, hogy az úszó "fókuszt tévesszen".
    Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyformán annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, "amelyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz". Hozzájuk csatlakozott Bernek menedzsmentjét követően csütörtökön Verrasztó Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik.