Auguszta napja van. | 2024.03.29

Konferenciával és bemutatókkal készül a magyar szórvány napjára a Magyarság Háza

2016-11-14 13:15:53

 

Konferenciával, hagyományos magyar ételek bemutatójával, valamint kulturális és gyerekprogramokkal ünnepli a magyar szórvány napját kedden a Magyarság Háza.

 

    Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése napján, november 15-én ünneplik a Kárpát-medencei magyar szórvány napját. Mint Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta, a Magyarság Háza szórványnapi rendezvényét kedden délelőtt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nyitja meg, majd kezdetét veszi az a konferencia, amelyen az érdeklődők helyzetképet kaphatnak a szórvány mai helyzetéről.
    Az aulában egész nap tájjellegű ételek kóstolójára várják az érdeklődőket, akik a Felvidék, a Muravidék, a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély, illetve a horvátországi magyarság jellegzetes ételeivel ismerkedhetnek meg.
    Csibi Krisztina azt is elmondta, hogy idén a rendezvény keretében száz, a szórvány kollégiumokban, hétvégi iskolákban tanuló fiatalt is vendégül látnak, akik különböző kulturális programokon vesznek majd részt. "Idén nem a szórványosodás szinte visszafordíthatatlan folyamatára akarjuk tenni a hangsúlyt, hanem igyekszünk a fiatalság felé fordítani a figyelmet, és az ő kapcsolataikat segíteni az anyaországgal, a tömbmagyarsággal" - fűzte hozzá.
    A Mi, magyarok című kiállításnak is helyet adó teremben a közmédia rendez be stúdiót, illetve ugyanitt játékos vetélkedőkkel is készülnek, egy másik teremben pedig a Táncos bárány című mesejátékra várják a gyerekeket.
    Az egész napos programokat gálaműsor zárja, amelynek keretében mese-, vers- és táncelőadással várják az érdeklődőket. A programban közreműködik Petrás Mária népdalénekes, Varga Erzsébet mesemondó, Pál Péter versmondó, Pál István Szalonna és zenekara, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület táncosai, illetve a Horvátországi Magyar Kórus is.