Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szócska: intenzívebb cselekvést várnak a tagországok a WHO-tól

2016-11-10 09:45:06

 

Az eddig jelölti viták, bemutatkozások során kiderült, hogy a tagországok sokkal intenzívebb cselekvést várnak az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) - mondta a magyar kormány által a szervezet vezetőjének jelölt Szócska Miklós az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

 

    A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának alapítója és igazgatója szerint a WHO teljesítményének a gyakorlatban is követhetőnek kell lennie, jó példának nevezve a szervezet Moszul ostrománál bevetett, járványelleni védekezésre felkészített csapatait.
    Szócska Miklós kifejtette: többek között a klímaváltozás következtében megjelentek olyan fertőző betegségek, amelyek új kihívások elé állítják a járványügyi védekezést. Emellett viszont felhívta a figyelmet, hogy manapság az emberiség nagy része nem világjárványokban hal meg, hanem olyan krónikus, nem fertőző betegségekben, amelyek az életmódból következnek. A mozgásszegény életmód, a cukrozott és a sózott ételek fogyasztásában a gyártók és a fogyasztók magatartásának megváltoztatása nagy kihívást jelent a nem fertőző betegségek elleni küzdelemben.
    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi egészségügyi államtitkára azt mondta, hogy bár itthon ez kevésbé látszik, Magyarország egyfajta "népegészségügyi sztárnak számít". Felidézte: az államtitkársága idején negyedév alatt bevezetett népegészségügyi termékadó koncepcióját világszerte elkérik. Ráadásul a szív- és érrendszeri betegségek visszaszorítását is célzó intézkedés egy innovatív forrásteremtési lehetőség is volt, amelyből felemelték a béreket, hogy itthon tartsák az orvosokat és az ápolókat - mondta.
    Kiemelte, hogy a vezető halálok között a tbc helyét átvette a tüdőrák. Erre reagálva Magyarországon 76 nap alatt megszületett a nemdohányzók védelméről szóló törvény, amelyet - jegyezte meg - még a dohányosok is támogatnak. Ha van politikai elkötelezettség és egy "népegészségügyi gerillaaktivitás", akkor ezek a dolgok bevezethetők - szögezte le. 
    Magyarországon nagyon rövid idő alatt hoztak intézkedéseket a nem fertőző betegségek elleni küzdelemben, kellően innovatívak és bátrak voltak - idézte fel Szócska Miklós, hozzátéve: ezt a bátorságot szeretné "exportálni" az Egészségügyi Világszervezetbe.
    Kérdésre válaszolva elmondta: a WHO hat főigazgató-jelöltje között van tapasztalt ENSZ-diplomata, de például Pakisztán alapítócsaládjának egyik tagja is indul a posztért. Szócska Miklós azt mondta, nem gondolkodik esélyekben, arra készül, hogy a kampányt kihasználva változásokat kezdeményezzen a világ egészségügyében.